HVG, 2010. november 20.
A jogász- és az ügyvédképzés helyzete több mint válságos. Kezdődik mindjárt azzal, hogy az egyetemen ma már nincs szóbeli felvételi vizsga, ennélfogva a leendő joghallgató retorikai készségét, kiállását nem lehet értékelni. A felvételi után a hallgatók és az egyetemek között véd- és dacszövetség alakul ki. Ennek oka az, hogy az egyetemek fejkvóta szerint kénytelenek működni. Érdekük tehát, hogy egy diák minél tovább maradjon az intézmény falai között, kihasználva az állam által finanszírozott félévek maximális számát. A diák tovább tudja így élvezni az egyetemi szabadság nyújtotta előnyöket, az egyetem pedig több pénzt kap. Ha a képzés után netán ügyvéd kíván lenni a fiatal jurátus, sok múlik azon, mit bír a szülő pénztárcája. Egyes ügyvédek Magyarországon ugyanis ingyen dolgoztatnak, vagy egyenesen pénzt kérnek a bojtár „kineveléséért”. Ez, kérem, rabszolgaság, ami a jogállam egyik legnagyobb szégyene. Ilyen környezetben az ügyvédi kamarai tagság megszerzéséhez szükséges feltételek szigorításáról beszélni minimum arcátlanság. Ha a bojtárt a szülők nem tudják támogatni, soha nem lesz ügyvéd. Tapasztalatom szerint Budapesten és Nyugat-Magyarországon még csak fizetnek a bojtárnak valamicskét. Kelet-Magyarországon rosszabb a helyzet, ott a fent leírtak többfelé bevett szokásnak számítanak. Hozzá kell tenni: bizonyos ügyvédi irodák tisztességesen játszanak. De egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez a többség.
SARKADI LÁSZLÓ
(BUDAPEST)
