Túry Gergely
Nem kis zavart keltett minapi kijelentésével Richard Sulík, a pozsonyi parlament elnöke, amikor kifejtette: Szlovákiának fel kellene készülnie arra, hogy visszatérjen a koronára, ha az eurózóna képtelen orvosolni az elhúzódó adósságválságot. Az euró két évvel ezelőtti szlovákiai bevezetését pártoló 42 éves Sulík véleményének a jelentőségét növeli, hogy ő a pozsonyi kormánykoalíció második legnagyobb pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) az elnöke.
Sulík a rendszerváltásnak köszönheti politikai karrierjét, anélkül ma valószínűleg a Lufthansa pilótája lenne. A prágai tavasz évében, 1968-ban Pozsonyban született Sulík 12 évesen disszidált szüleivel a Német Szövetségi Köztársaságba. Szülővárosába két évvel Csehszlovákia szétválása előtt, 1991-ben tért vissza. Bár mindig is pilóta szeretett volna lenni – ezért is iratkozott be a müncheni egyetem fizika szakára –, végül közgazdaságtanra váltott. Három évet végzett el Münchenben, diplomáját pedig már Pozsonyban, kissé megkésve, kétgyermekes apaként, 35 évesen szerezte meg. A tanulás mellett belevetette ugyanis magát az üzleti életbe, többedmagával hitelből irodai berendezéseket értékesítő céget alapított. Ezzel megalapozta egzisztenciáját, 2003-ban 100 millió koronáért (akkori árfolyamon nagyjából 3,3 millió euróért) adta el 50 százalékos részesedését.
Sikeres üzletemberként a második Dzurinda-kormány pénzügyminiszterének, Ivan Miklosnak a tanácsadója lett, és meggyőzte őt a diplomamunkájában alaposan körüljárt egykulcsos adó előnyeiről. Az áfára, az szja-ra és a társasági adóra megállapított, 2004-ben bevezetett egykulcsos, 19 százalékos adórendszer a Dzurinda-korszak gazdasági reformjainak sarokköve lett. A pénzügyminiszteri tanácsadói posztról a pozsonyi közterület-fenntartó vállalat vezérigazgatójának a székébe igazolt át, majd a 2006-os kormányváltással megalakult baloldali populista Fico-kormány pénzügyminiszterének, Ján Pociateknek a tanácsadójaként tűnt fel. Szakított azonban a Fico-kabinettel is, és 2009 nyarán – alig egy évvel a választás előtt – saját pártot alapított.
A korrupció felszámolását, reformokat, a marihuánafogyasztás legalizálását, az egyneműek regisztrált partnerségét meghirdető SaS mentsvárként szolgált a politikai elitből kiábrándult szavazóknak. A harmadik legnagyobb erőként került be a törvényhozásba, és megkerülhetetlen lett a Ficót a hatalomból leváltani szándékozó jobboldali pártok számára. Sulík a kormányalakítási tárgyalások során csalódottan vette tudomásul, hogy nem kaphatja meg az áhított pénzügyminiszteri tárcát, azt egykori főnöke, Miklos kapta. Ezek után nem vállalt feladatot a kormányban, inkább a házelnökséget választotta.
Bár az ülések levezetésével még gondjai vannak, egyvalamiben határozott: a távol maradó képviselők fizetését, pártállástól függetlenül, megvonja. Választási ígéreteivel viszont még adós maradt, a Fico-kormány által politikai megfontolásokból a pozsonyi vár udvarán felállított Szvatopluk–szobor kampányhajrában megígért áthelyezését például nem tudta elérni.
Lazaságával Sulík többször is megnehezítette a kormány dolgát. Nyáron, éppen a kormányalakítási tárgyalások idején, szabadságra ment, és Dubrovnikból üzent haza, hogy nem egyezik bele az áfaemelésbe, amivel napokra megakasztotta az alkufolyamatot. Később többször is felállt a tárgyalóasztaltól, hogy hazamenjen lefektetni a második házasságából született, akkor két hónapos, második gyermekét. A szlovák sajtót bejárta az a kép, amint a parlament elnökeként ingujjban ebédel külföldi nagykövetekkel, miközben gond nélkül cseveg mobiltelefonján.
