AP/ Charles Dharapak
Különös évfordulóról emlékeztek meg Washingtonban politikusok, jogászok és újságírók: éppen öt éve, hogy Clarence Thomas, az USA legfelsőbb bíróságának tagja megszólalt a testület elé került egyik ügy vitájában. Az utóbbi négy évtizedben még az sem fordult elő az USA-ban, hogy egy főbíró egyetlen évig szótlan maradjon. Ez nem jelenti azt, hogy a 62 éves jogász egyáltalán nem szólal meg, dörmögő basszusát azonban csak akkor hallani, ha időnként felolvassa az alkotmánybírósági szerepet is betöltő kilencfős grémium egy-egy többségi véleményét.
A sajtót kerülő, bár ismerősei szerint a magánéletben közvetlen és barátságos Thomas többször is azzal magyarázta hallgatagságát, hogy sokáig nem tudta levetkőzni kreolból, afrikai nyelvekből és angolból összegyúrt, gyerekként beszélt dialektusát, ami miatt diáktársai gúnyolták, és máig zavarban van, ha nagyobb közönség előtt kell megszólalnia. Georgia államban, az 1861–1865-ös polgárháború után felszabadított rabszolgák leszármazottai lakta egyik apró településen, mély szegénységbe született. Rákhalász apja hamar otthagyta a családot, anyja először alkalmi munkákból élt, majd a közeli Savannah-ban cselédnek állt. Így sem bírt gondoskodni a rokonoknál hagyott lányáról és magával vitt két fiáról, ezért az utóbbiakat a jobb jövő reményében nagyapjukra bízta.
Thomas életét alapvetően a nagyapa befolyásolta, ezért 2007-ben megjelent önéletrajza címében is az ő fiának nevezi magát. A nagyapa – bár épp csak írni-olvasni tanult meg – fáradhatatlan kereskedőként az 1950-es évek déli államaiban feketék által elérhető tisztes jólétre tett szert, Thomas az ő házában evett először naponta háromszor, és látott vízöblítéses vécét. Unokáit keményen fogta, Clarence-t már tízéves korában hajnaltól napszálltáig farmon dolgoztatta, hogy megtanulja becsülni a munkát. A papnak készülő, tehetséges gyereket iskolába járatta, ám amikor a fiú 1968-ban, Martin Luther King fekete polgárjogi harcos meggyilkolása után – fehér társai rasszista megjegyzései miatt – otthagyta a katolikus szemináriumot, haragjában kitette a szűrét.
A továbbtanuló Thomas a jogi pályát választotta, a Yale Egyetemen szerzett diplomát, és gyorsan felívelt a karrierje. Ronald Reagan idején bekerült a kormányapparátusba, ám közben diákszerelmével kötött házassága tönkrement, anyagi nehézségekkel küzdött, és az italhoz menekült, de 1983 óta egy korty alkoholt sem iszik. Úgy érezte, előrejutását fehér kollégái a feketéknek kijáró pozitív diszkriminációnak tulajdonítják. Intellektuális lincselést emlegetett akkor is, amikor az idősebb George Bush 1991-ben a legfelsőbb bíróságba jelölte a testület első afroamerikai tagja, a nyugdíjba vonuló Thurgood Marshall helyére. A szenátusban és azon kívül is össztűz fogadta. Kifogásolták, hogy alig egy évig volt bíró, és szinte semmit sem publikált.
Adu ászként elővették egykori beosztottját, Anita Hillt, aki szexuális molesztálással vádolta. Az állítást nem sikerült bizonyítani, és a végsőkig megosztott szenátus keserves vita után 52:48 arányban hagyta jóvá a kinevezését. Thomas nem okozott csalódást híveinek, az alkotmány szó szerinti értelmezéséhez ragaszkodva a fegyverviselés, az abortusz és a szövetségi államok jogai ügyében a testület konzervatív többségét erősíti. Második, fehér felesége a konzervatív Heritage Alapítvány tanácsadója, és újabban a Tea Party mozgalomhoz kötődő lobbista. Szabadsága alatt Thomas a legszívesebben lakóbusszal járja Amerikát. Felesége mellett ilyenkor gyakran vele tart kábítószer-kereskedésért és fegyveres támadásért 30 évre ítélt unokaöccsének fia, akit sajátjaként nevel és iskoláztat.
