Fazekas István
HVG, 2011. február 19.
Érdekes cikket közöltek Budapest 100 éves épületeiről, ezen belül a Goldberger-házakról. A Goldberger család működése megér talán egy némiképp pikáns visszaemlékezést. Elöljáróban csak annyit, hogy 91 éves vagyok, és a HVG „ősi” előfizetői közé tartozom. Idestova háromnegyed évszázada, hogy 1938-ban az Eötvös-reálban érettségiztem. Utána meghívásra könyvelőként elhelyezkedtem a Goldberger Textilművek Arany János utcai központjában. Belépésem után néhány nappal hívatott Goldberger Leó, de én – tisztesség ne essék szólván – éppen WC-n voltam, amit közöltek vele. Erre ő azt üzente nekem, hogy kirúg, ha túl sokáig időzöm ott. A magam részéről az alábbi pár sorral válaszoltam, amit írásban le is adtam a titkárságon: Kemény kaki lassan jön ki, / Ne kakáljon soká sönki, / Mert aki soká kakálik / Munkanélkülivé válik. Kisvártatva Goldberger Leó újra hívatott. Mint kiderült, versecském felkeltette az érdeklődését. Előbb érettségi tételeimről érdeklődött, majd matematikai, filozófiai, fizikai és nyelvi témák következtek. Nagyon kedves hangulatban váltunk el, olyannyira, hogy meghívott a Vörösmarty téri lakásába. A házat Parizett-háznak hívták, egy ilyen nevű híres textíliáról nevezték ugyanis el. A nyilas időkben sajnos Goldberger Leót is deportálták, 1945-ben Mauthausenben halt meg. Dolgozói, munkatársai nagyon szerették kedves természete miatt. Még ma is sokan visszaemlékezünk nemcsak mint egykori főnökre, hanem barátias viselkedésére is. (Képünkön a Goldberger család egykori óbudai gyárának mementóként meghagyott „emlékfala”.)
VARGA FERENC
(BUDAPEST)
