New York – Carnegie Hall
Az Andrew Carnegie amerikai milliárdos vagyonából 1891-ben megépült, több koncerttermet is magában foglaló zenecsarnok a legendás hangversenyhelyszínek között is a legtekintélyesebb. Világpremierek sokaságát tartották benne, Dvorák Újvilág-szimfóniájának (1893), Gershwin Egy amerikai Párizsban című darabjának (1928) és Bartók Kontrasztokjának (1939) is ott volt az ősbemutatója. 1960 táján le akarták bontani, hogy toronyházat húzzanak fel a helyére, de Isaac Stern hegedűművész mozgósította a zenészvilágot, és sikerült megmenteni. A kezdetektől dzsessz- és könnyűzenei koncertek színhelyeként is ismert, 2800 főt befogadó nagyterem 1996 óta viseli a világhírű hegedűs nevét.
London – Royal Albert Hall
Az amfiteátrumhoz hasonló koncertterem 140 éves, és bár harmincezer néző befogadására szánták, takarékossági okokból csak hétezer fősre épült. Robert Newman impresszárió és Henry Wood karmester ideája, a zenehallgatás közben megengedett sétálásról elhíresült, utóbb a BBC által patronált promenádkoncertek találtak benne otthonukra. Amíg azonban 1969-ben el nem helyezték a mennyezeten az akusztikailag zavaró visszhangok elnémítására szolgáló üvegszál lemezeket, az a szóbeszéd járta, hogy ez az egyetlen hely, ahol egy brit komponista egészen biztosan kétszer hallhatja a darabját.
Bécs – Musikvereinsaal
1941. január 1. óta minden esztendőben a Goldener Saalban (Arany Terem) köszöntik az újévet a Bécsi Filharmonikusok a keringőkirály, Johann Strauss és kortársai műveiből álló koncertjükkel. A legtöbbször Willi Boskovsky (25 alkalommal), Clemens Krauss (13) és Lorin Maazel (11) dirigálta a ház specialitásának is mondható programot, és eddig tizenöten osztoztak a rangos lehetőségen – magyar karmesternek még nem jutott ez a megtiszteltetés. Az 1870 januárjában átadott, pompás akusztikájú terem méretei impozánsak: közel 50 méter hosszú, 20 méter széles és 18 méter magas.
Boston – Symphony Hall
Herbert von Karajan osztrák karmester mondta, amikor összehasonlította a Musikverein Arany Termével, hogy parányival alacsonyabb utózengési idejének (1,9 másodperc) köszönhetően a nagy szimfonikus művek előadásához a bostoni szebb hangzást nyújt. Az 1900-ban megnyitott koncertcsarnok, amelynek nézőtere 2625 hallgatót fogadhat, egyúttal a története során magyar vonatkozással is szolgáló Bostoni Szimfonikusok rezidenciája. Az orkeszter élén megfordult dirigensek közül leginkább a Bartóktól a Concertót megrendelő és a művet 1944 végén a zeneszerző jelenlétében prezentáló Serge Koussevitzky érdemel említést.
Amszterdam – Concertgebouw
Akusztikai adottságaival leginkább a késő romantikus darabok, például Mahler műveinek megszólaltatásához ideális a kétezer fős nagytermet – és egy ötszáz fős kistermet – magában foglaló XIX. századi, klasszicista stílusú koncertház. Programjaira évente egymillióan váltanak jegyet, így a világ egyik leglátogatottabb hangversenyközpontja. Büszkék is rá a hollandok, nemzeti zenekaruk 1888. novemberi bemutatkozó koncertjét is már helybéli, Henri Viotta vezényelte a házban, és később is holland kézben, Willem Mengelbergnél maradt a Concertgebouworkest fődirigensi pálcája, 1963-tól pedig negyed századon át Bernard Haitinknál. Az ő visszavonulásával szakadt meg a tradíció, jött az olasz Riccardo Chailly, 2004-től pedig a lett Mariss Jansons áll a királyi zenészgárda élén.
