HVG, 2011. április 30.
Néha egy jól megválasztott ironikus szólelemény többet mond, mint egy terjedelmes elemzés. Az MSZP vezetéséért folyó harcról írt cikkükben ilyen volt a „pártárvák” és a „pártöregek” kifejezés. Hadd bővítsem ezt a lakótelepi folklórral. Idős szomszédasszonyom az Antall–Boross-kabinet bukása után lelkesen Hornékra szavazott. Most ezt mondja: „Mesterházy nekem túlságosan playboyszerű, viszont ha Gyurcsány benézne a bölcsőde kerítésén, a gyerekek megállnának a növésben.” Miért lett szitokszó a „liberális” némely baloldali körökben? Kár mellébeszélni: azért, mert ez a gazdaságpolitikánkat tekintve sokáig kiegészült a „neo” előtaggal, s az ezt forszírozók töretlenül, már-már vallásosan hittek a Made in USA-módiban. S amikor az látványosan bukott, mások is nagy bajba kerültek. Mi is. Ideje lenne felfogni: a plebs – megélhetés-központú. Ezt még bizonyos, őt megillető jogai elé is helyezi. Most az a perverz helyzet állt elő, hogy a Jobbik – egyebek közt és nem hatástalanul – vehemensebben rója fel a kabinet szerinte antiszociális döntéseit, mint az MSZP. Amelyet korántsem a kenyértörés, hanem csak a „serclitörés” réme kerülget. Pedig mint egy falat kenyér, úgy kéne ide egy „hiteles” váltópárt.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
