Dél-Európa első számú, 146 milliárd euró mérlegfőösszegű bankcsoportja jön létre a második, illetve a harmadik legnagyobb görög pénzintézet, az Alpha Bank és az Eurobank hétfőn bejelentett egyesülésével. Az Alpha-Eurobank elnevezésű új pénzintézet a térség nyolc országában 1300 fiókból álló hálózattal rendelkezik, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában és Cipruson a szektor első három vezető bankja közé lép elő. A mindkét pénzintézet igazgatótanácsa által jóváhagyott, de még a részvényesek beleegyezésére váró fúzióra 1,25 milliárd eurós részvénycsere keretében kerül sor. Ezenfelül az Alpha Bankban 4,5 százalékos részesedésű katari állami befektetési alap 500 millió eurónyi tőkeemelést lejegyez, és ezzel az új bankcsoportban 17 százaléknyi tulajdoni hányaddal a legnagyobb egyéni részvényessé rukkol elő. Az adósságválság megviselte a két pénzintézetet, piaci kapitalizációjuk az idén 60 százalékkal csökkent – együttesen mindössze 2 milliárd eurót érnek, szemben a válság előtti 23 milliárd euróval –, és mindketten félmilliárd eurót meghaladó nettó veszteséggel zárták az idei első félévet. Ráadásul az Athénnak nyújtandó második uniós mentőcsomag keretében a lejáró görög államkötvények újrafinanszírozása nyomán 1,2 milliárd eurós tartozásról is lemondanak. A görög bankok a 350 milliárd eurós görög adósságállomány legnagyobb finanszírozói, miközben betétállományuk az ország fizetésképtelenné válásával megrendült lakossági bizalom nyomán tavaly december óta 21 milliárd euróval, 10 százalékkal csökkent.
Görög bankfúzió
Dél-Európa első számú, 146 milliárd euró mérlegfőösszegű bankcsoportja jön létre a második, illetve a harmadik...
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.