HVG, 2014. január 25.
Az egészségügy (a gyógyszerbizniszt is ideértve) hierarchizált szervezetben működő gépezet. Tagjai a nyilvánosság előtt az orvosi esküből eredeztethető magasztos eszméket harsogják, éles helyzetekben viszont az emberiesség legalapvetőbb normáit sem mindig tartják be. Erről természetesen tudnak a politikusok, az egészségügyi hatóságok, az orvosi érdek-képviseleti szervek, a rendszert a háttérből működtető befolyásos főorvosok (ők azok, akik állami közalkalmazottként egyszersmind magánpraxist is működtethetnek), és tud a média is. Különböző indíttatásoktól vezérelve azonban szemet hunynak. Tisztelet persze a kivételeknek, mert még ilyenek is akadnak. Többnyire azonban szívet facsaró írások, rádió- és tévéműsorok készülnek, melyekben rendszerint az orvosi társadalom kiszolgáltatottságáról esik csak szó.
Vitathatatlan, hogy a (fő)orvosi szint alatt az egészségügyi személyzet valóban kiszolgáltatott, sőt egyenesen megalázó személyes függőségi helyzetet és anyagi körülményeket kénytelen eltűrni. Ennek azonban nem a járulékfizető állampolgárok az okozói. A járulékfizető, ha állami ellátásban akar részesülni, előbb-utóbb magától rá fog jönni, hogy ezt csak akkor kapja meg, ha a magánpraxisban a 6–12 ezer forintos „beugrót” megfizeti. Ezt követően többnyire már másnap fogadják az állami ellátás keretében, ahol akár soron kívüli ellátásban is részesíthetik. A diagnózis közlésére természetesen megint majd csak a magánrendelőben kerülhet sor – újabb jelentős összegért –, és persze csak szóban, mert sem számlát, sem nyugtát, sem egyéb orvosszakmai dokumentumot nem állítanak ki e helyek többségében. Így aztán nyoma sincs annak, hogy a járulékfizető állampolgár a kis magánrendelőbe kényszerült, mielőtt gyógyítani kezdték. Vagyis a felelősség nulla, ez az igazi biznisz!
ORADI GYÖRGY
(BUDAPEST)
