HVG, 2014. január 25.
Nagyon örültem a BBC Sherlock Holmes-sorozatáról szóló cikküknek, amely megvilágította, mitől lehet sikeres a detektívregény mai újraértelmezése. Egy szemponttal szeretném a leírtakat kiegészíteni: talán a magyar nézőknek fel sem tűnik, hogy többször emlegetik (főleg Watson) Sherlock „aspergerét”, leginkább olyan helyzetekben, amikor a főszereplő elakad a nyomozásban. Ennek oka sokszor – mint arra cikkük is rámutat – Sherlock Holmes tájékozatlansága érzelmi ügyekben. A sorozat főszereplőjét a rendezők olyan karakterré formálták, aki Asperger-szindrómával él, s ezzel ő és környezete is tisztában van. Ez az állapot az autizmus enyhe formája, amely az átlagostól eltérő gondolkodásmódot takar, s része a fényképszerű memória, a részletek önkéntes megjegyzésének képessége, továbbá az elképesztő kitartás az illetőt érdeklő ügyekben. Másrészről ügyetlenség a társas kapcsolatokban, a szociális helyzetek gyakori félreértése és az ebből fakadó dühkitörések jellemzik az „aspikat”. A rendezők tudják (és talán már maga Artur Conan Doyle is tisztában volt ezzel, anélkül hogy az autizmus mint diagnózis akkoriban létezett volna), hogy az olvasók és a nézők számára mennyi izgalmat rejt egy olyan figura, aki mindig képes meglepetést okozni nem tipikus látásmódjával. Habár nem minden Asperger-szindrómával „megvert” ember olyan zseniális, mint Sherlock, az ilyen gyerekekkel vagy felnőttekkel együtt élők és a velük foglalkozó szakemberek tudják, hogy a nehézségek ellenére (amelyekből a filmben is kijut mindenkinek, akit Sherlock közel enged magához), kevés izgalmasabb dolog van az „aspi” emberek társaságánál.
SZIKRA DOROTTYA
(GYÖNGYÖSSOLYMOS)
