Július 22.-emlékhely – hiányjel
A hiányt jeleníti meg a 2011-es norvégiai vérengzés emlékhelyét tervező Jonas Dahlberg. Az egyik legjelentősebb, 1970-es születésű svéd kortárs művész megrendítő ötletét 46 ország 300 pályázója – költők, zenészek és ismert emlékhelytervezők – közül hirdették nyertesnek a napokban. Az utöyai mészárlás helyszínét bejárva, a mindent benövő és elfedő természetet vizsgálva döntött úgy Dahlberg, hogy drasztikusan kettévágja a sziget csücskét: a leválasztott, és így „elérhetetlenné tett” részt emlékfal zárja le, a 69 áldozat erre felvésett nevét a szemközti oldalról olvashatják a látogatók. A 2015-re, 1 milliárd forintnak megfelelő norvég koronából elkészülő emlékhelyről kiásott kő, fa és növény alkotja majd a párhuzamos, 8 áldozatot követelő oslói robbantás emlékparkját.
Macbeth-díszlet – filmszínház
Horrorfilmek ihlették Dahlberget, amikor a Genfi Nagyszínházban dolgozó Christof Loy német rendező felkérte, tervezzen díszletet Macbeth-előadásához. A számtalanszor újragondolt darab 2012-es genfi színreviteléhez Alfred Hitchcock Rebecca (1940) és Carl Theodor Dreyer Vampyr (1932) című pszichothrillerjének karaktereit és hangulatát vette alapul a tervező. Az árnyékokkal, üvegkalitkába zárt szereplőkkel és lebbenő óriásfüggönyökkel misztikussá tett színpadkép kísértetiesen idézi meg a fekete-fehér filmek világát.
Elképzelt város – gondolathomlokzat
Egymás után hetvenötször tüntetett el egy felújítás alatt álló stockholmi postaépületet Dahlberg 2012 telén. Az építészeti fény- és hanginstalláció színhelyéül választott, beállványozott háztömböt masszív fekete anyaggal vonta be, amely így sötétedéskor nap mint nap fekete lyukká változott, felkeltve az arra járók érdeklődését. Miközben a homlokzaton néhány ablak alakú fény gyúlt, a falakból áradó, a művész által összegyűjtött 500 – különféle várost, épületet, teret leíró – hangfelvétel gondolkodásra késztette a városlakókat építészetről, épületekről, az ideális városról. A Borasban született, a 2002-es frankfurti Manifestán és a 2003-as velencei biennálén is bemutatkozott művész installációja színhelyén, Stockholmban él.
Láthatatlan városok – semmihely
Szellemvárosba kalauzol 2004-es filmjében Dahlberg: a politikusok, építészek számára érdektelen, „köztes” város fogalmát vizsgálva jelentéktelenné vált és így változatlanul maradó lakó-, bevásárló- és ipari negyedeken, pályaudvarokon, főtereken kalauzol végig a színes, de hanghatások nélküli, 48 perces videofelvétel, illetve az ebből készült könyv. Noha a gyakran makettekkel dolgozó művész ezúttal valódi és lakott helyszíneket járt be hat hónap alatt, az akkoriban világszerte 550 millió ember által lakott középvárosok prototípusáról készült felvételeken egyetlen ember sem látható.
Biztonsági zóna – magasles
Focipályán dőlt el Dahlberg karrierje: a parkban összeverődött csapat művész tagjaival beszélgetve jött rá a Lundi Egyetem építészhallgatója, hogy a tervről tervre száguldó, szemlélődésre alkalmatlan iskola helyett a Malmői Művészeti Akadémián a helye. Első ismertté vált munkáján is későbbi fő témáját vizsgálta: az építészet és a tér pszichológiai, politikai vonatkozásait. 1995-től éveken át figyelte és fényképezte a szemközti házat. Az ablakok mögött látott, fegyverekkel paranoiásan teleaggatott falak fotóit eleinte bizonyítéknak szánta, később azonban a képek alapján rekonstruálta a teljes szemközti lakást, feltérképezte saját otthonának szemből láthatatlan területeit, az így kialakított biztonsági zónákban végrehajtott „titkos” akcióit pedig filmre vette.
