HVG, 2014. február 15., március 22.
Svájc nagyjából akkora, mint a Dunántúl, s a körülbelül 8 millió lakos 22 százaléka (1,8 millió személy) már ma is külföldi. 2002-ig minden évben 20–30 ezer új bevándorlót fogadtak be, jelenleg viszont már évente 80 ezren érkeznének az országba. Képzeljük csak el, hogyan reagálna Magyarország, ha évente 160 ezer külföldi telepedne le itthon. A svájci rejtélyt illetően jó tudni: az ország 723 éves államszövetség, melynek határai 1815 óta nem változtak. A svájciak óvatosan haladnak. Ott lassan születnek a döntések, de aztán stabilak a törvények. Hogy mit kaptunk Svájctól? A levélíró által említettek közül (csokoládé, óra és bicska) hiányzik például „a svájci hozzájárulás Magyarországnak” című tétel, vagyis az a támogatásként nyújtott 130,7 millió svájci frank, amit 2008 és 2013 között az államszövetségtől kaptunk. Hiányzik a Vöröskereszt, a genfi egyezmények, továbbá Jean-Jacques Rousseau, Friedrich Dürrenmatt, Paul Klee, Arthur Honegger, 26 Nobel-díj s még sok más jó dolog. Én magam 1956-ban például menedéket kaptam Svájcban. Nem voltam egyedül, akkor 14 ezer magyar érkezett. A hegyi köztársaság egykor 20 ezer protestánsnak ugyancsak menedéket adott. 1933 és 1944 között pedig 30 ezer európai zsidó, 1968-ban 11 ezer csehszlovák menekült érkezett az államszövetség területére. A bankrendszerről csak annyit: próbáljon valaki számlát nyitni Svájcban. Majdnem lehetetlen. Mindenesetre sokkal nehezebb, mint Ausztriában, a szigetországokról nem is beszélve. Igaz, volt pár melléfogás, de a hatóságok korrigáltak. Különben is: néhány bankár nem a svájci nép.
BASILIDES BÁLINT
(CSERSZEGTOMAJ)
