HVG, 2014. május 31
Tavalyelőtt decemberben egy megyeszékhely szakközépiskolájában kezdtem tanítani. Elsőként egy villanyszerelő-osztály diákjainak teljes passzivitása lepett meg. Nem érdekelte őket a tananyag, hiába próbáltam különböző módon felkelteni a kíváncsiságukat. Többször beszéltem azzal a kollégával is (régóta ismertem), akinek a munkáját nyugdíjaztatása miatt átvettem. Hasonlóan látta ő is a helyzetet. Lágy szíve lévén azonban inkább ketteseket osztogatott. Ezt követően arra a „merészségre” vetemedtem, hogy az egész évi anyagot újrakezdtem a második félév elején. Gondoltam, a régi anyag felelevenítése sikerélményként hat, és az így szerzett lendületnek köszönhetően végre tudok majd haladni. De ez sem használt. Szinte sportot űztek abból, hogy értékelhetetlen dolgozatokat adtak le. Kérdeztem is: mi lesz így veletek? A legszemtelenebbtől meg is érkezett a válasz: „Úgysem tudja tanár úr az egész osztályt megbuktatni!” A problémákat folyamatosan jeleztem az iskola vezetésének. Annyi volt a reakció, hogy akkor térjek el a tanmenettől, s legyek „lassabb”. Hmmm. Amikor a második félév végén a vezetés szembesült azzal, hogy a dokumentált feladatokra kiosztott, naplózott eredmények alapján a 31 főből 29 meg fog bukni, az volt az álláspont, hogy „Nem lehet megbuktatni őket, mert akkor más iskolába fognak átiratkozni, és oda viszik a szülői hozzájárulást. Ott pedig akármilyen rosszak is, el fogják végezni az iskolát, hogy ott tartsák a szülői pénzt.” Mivel a napló bejegyzéseit nem lehetett semmissé tenni, utasítottak arra, hogy írassak velük három dolgozatot olyan 16 (teljesen bugyuta) kérdésből, amit egy másik kolléga állít össze. Az így megszületett jó jegyek feljavították a napló szerinti eredményeket, annyira, hogy csak két diáknál lett elégtelen a félév, és így az év is. (El lehet képzelni a színvonalat, hogy még e dolgozatok között is volt két elégtelen!) Fájdalmasan szembesültem azzal, hogy a lényeg: a pénzért kapjanak „papírt” a diákok. Aztán majd csak lesz valahogy.
NAGY KÁROLY
(BUDAPEST)
