HVG, 2014. december 20.
Miért nincs a hazai nemzetiségeink nyelvén megjelölve a bankjegy értéke? Érvként azt szokás felhozni, hogy 1920 után az ország nemzetiségi lakosainak aránya jelentősen csökkent, és Magyarországon mindenki ért magyarul, vagy ha nem, tanuljon meg! A két háború közötti időben sem volt sokkal több a nemzetiségi lakos, mégis alkalmaztak nemzetiségi nyelvet is. Másrészt a magyarságra nézve is káros, ha szűkíti a nemzetiségi lakosok lehetőségét, hogy anyanyelvén is megismerhesse a pénz értékét. Különben milyen alapon várható el, hogy az országot saját hazájának tekintse, hogy hűséges adófizető polgár legyen, szükség esetén védje az országot. Az sem megoldás, ha bevezetik az „államnyelv” fogalmát, amit mindenkinek el kell sajátítania, és alkalmaznia kell, ha törik, ha szakad. Ezzel megint az a baj, hogy a történelem során már eléggé leszerepelt magyarosítás kezdeti, első lépése. Más országoknak a magyarság kárára történő elnemzetietlenítési törekvéseit mi, magyarok elég hangosan szoktuk bel- és külföldön, sőt nemzetközi fórumok előtt is kritika tárgyává tenni, a vízivás apostolaként nem eshetünk a borivás bűnébe. Másrészt nem igaz, hogy mindenki tud magyarul. A nem magyar nemzetiségű férfiak a katonaságnál még csak-csak elsajátították a nyelv alapjait, a nők viszont sokszor nem is kerültek olyan környezetbe, hogy a nyelvet megtanulhatták volna. Gyakorta fordul elő, hogy gyerekek nemzetiségi nyelvi környezetbe születnek, és legfeljebb az iskolában kezdenek el a magyar nyelvvel ismerkedni; gondoljunk itt például a falvaktól távolabb eső, esetleg erdei cigány telepekre is. Sopron környékén találkoztam magam is olyan őshonos, nyugdíjhoz közeledő hölggyel, akitől egyszerű kérdésemre csak németül tudtam választ kapni. Ideje lenne felismernünk, hogy nem lehetünk kivételezett nemzet, előjogokkal, ha szeretnénk elkerülni az esetleges összetűzést mai nemzetiségeinkkel is. Vonatkozik ez főként a cigányokra.
BAKONYI ISTVÁN
(BUDAPEST)
