Káprázatos királyi és tükröktől csillogó nemesi páholyok – lenyűgöző látvány fogad Olaszország legnagyobb, 3825 néző befogadására alkalmas operaházában, a patinás nápolyi Teatro di San Carlo fényárban úszó nézőterén. Az idei programkínálat is gazdagnak ígérkezik: Tosca, Bohémélet, Amadeus, Giselle. A grandiózus épület a világ legrégebbi folyamatosan működő operaháza: 1737-ben nyílt meg – jóval korábban, mint a milánói La Scala vagy a velencei La Fenice. A nápolyi opera társulata a magyar fővárosban is bemutatkozik, április végén a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Giuseppe Verdi háromfelvonásosát, a Luisa Millert adják elő a Művészetek Palotájában.
Kihagyhatatlan a herculaneumi és a pompeji ásatások legszebb darabjait őrző Nemzeti Archeológiai Múzeum, legféltettebb kincsével, a falfestményen, mozaikon, kőben, kerámián megjelenített antik pornográf ábrázolásokat rejtő gabinetto segretóval (titkos terem). Az erotikus gyűjtemény több évszázados története során többnyire zárva volt a nagyközönség előtt, csak a kiválasztottaknak engedtek bepillantást a gyűjteménybe, amelynek talán legkülönlegesebb darabja a kecskéjét hágó pán bájos ábrázolása. Az óvárosban található megkapó hangulatú San Severo-sírkápolna, bámulatos technikával készült márványfátyolos szobraival. De nem tanácsos szó nélkül elmenni a Szent Klára-kolostor majolikacsempékkel díszített kertje, a királyi palota, a dóm, a Galleria Umberto fedett passzázsa és az Új Erőd fehér carrarai márványból készült reneszánsz diadalkapuja mellett sem.
A káprázatos műemlékek ellenére a város látványa nem túl szívderítő. A bizonytalan eredetű „Nápolyt látni és meghalni” mondás aligha vonatkozhat a mai állapotokra. A történelmi óvárosban illúziórombolóak a málladozó homlokzatú házak, kaotikus a forgalom, ritkán járnak a villamosok, a buszok útvonala, menetrendje nehezen kiismerhető. Bár a nem túl gyakori metrójáratok közül az 1-es vonal színeivel és rajzaival tengeri hangulatot árasztó Toledo állomása igen látványos, a belvárosban szintén a föld alatt közlekedő Cumana elővárosi vasút ócska szerelvényei a pesti 3-as metróéval vetekednek, külvárosi állomásai pedig ijesztőek. Nyomasztó a szemét, a piszok látványa még az elegánsabb városrészekben is, nehéz elképzelni, mi lehet itt a szemetesek sztrájkja idején.
Nápolyban a legvonzóbb a környezete. Metróval is könnyen megközelíthető Pozzuoli település, ahol a kénes kigőzölgésű, bugyborékoló iszaptavas Solfatara alvó vulkán krátere holdbéli tájra emlékeztet. A Circumvesuviana elővárosi vonattal pedig egyórányi távolságra van a tenger feletti sziklaplatón fekvő Sorrento, ahonnan „egyenes az út” a római kori maradványokban tobzódó Capri szigetére. Kihagyhatatlan a közelben két további festői hangulatú városka: Amalfi és Positano, ahol a Napsütötte Toszkána című, nagy sikerű filmet forgatták. A bombalátványosság azonban Nápolyhoz közelebb ketyeg: a Vezúv testközelből is megtekinthető krátere. A szunnyadó szomszéd, a Vezúv néhányszor már megmutatta az erejét, a legtragikusabb az i. sz. 79-ben történt kitörés volt, amelynek maradványa a mára évi több mint kétmillió turistát vonzó pompeji romváros.
