Semmit nem csinál félszívvel Mihail Szaakasvili egykori grúz elnök, aki most az Ukrajnához tartozó Odessza megye kormányzójaként igyekszik kiirtani az emberek életét megkeserítő korrupciót. Az idők során számtalan ellenséget szerzett magának, egyikük, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyszer azzal fenyegette meg, hogy a „golyóinál fogva akasztja fel”. Az 1967-ben Tbilisziben, orvos apa és történész anya gyerekeként született Szaakasvili előbb a kijevi egyetem nemzetközi kapcsolatok szakát végezte el, majd az USA-ban jogi diplomát kapott. Közben megtanult a grúz mellett oroszul, angolul, franciául és ukránul, és családot alapított: a nála két nappal fiatalabb, holland Sandra Roelofsot vette feleségül, s két fiuk született.
A politikába 1995-ben vetette bele magát, és eleinte hitt abban, hogy Eduard Sevardnadze akkori államfő valóban modernizálni akarja a kaukázusi kis köztársaságot. Szaakasvili az új választási rendszer kialakításával és a független igazságszolgáltatás létrehozásával foglalkozott, és rövid idő alatt ő lett a második legnépszerűbb grúziai politikus Sevardnadze után. 2000-ben már igazságügyi miniszterként szolgált, ám egy év múlva lemondott, mert rájött arra, hogy minisztertársai a hatalmukkal visszaélve egyre inkább elmerülnek a korrupciós üzelmeikbe. Két évre rá diadalmasan tért vissza: a vértelen „rózsás forradalommal” megdöntötte Sevardnadze rendszerét. A következő nyolc évben államfőként valóban gyökeresen átalakította az országot, a korrupció a töredékére csökkent, fejlődésnek indult az infrastruktúra, a hadsereg pedig megerősödött. Ő maga viszont egyre inkább despotaként viselkedett. Durván leszámolt ellenfeleivel, engedte, hogy a hatóságok kínzással csikarjanak ki vallomásokat, s még a független megfigyelők is azzal vádolták, hogy a mögötte álló politikai erő súlyos csalások révén diadalmaskodott a parlamenti választásokon.
A Nyugat-párti, Grúzia NATO-csatlakozása mellett lobbizó politikus 2008-ban követte el legsúlyosabb hibáját: a figyelmeztetések ellenére katonai akcióval próbálta visszaszerezni az ellenőrzést a Grúziától elszakadni akaró Abházia és Dél-Oszétia fölött, s nem hitte el, hogy Moszkva beavatkozik a válságba. A pár napos orosz–grúz háború Tbiliszi teljes vereségével ért véget; az egész világot bejárta az a kép, amelyen az látszik, hogy Szaakasvili kínjában a nyakkendőjét kezdte rágni, amikor közölték vele, hogy az orosz tankok megindultak Tbiliszi felé. A vereség megrendítette a népszerűségét, s 2012-ben harc nélkül azonnal elismerte, hogy pártja vereséget szenvedett a parlamenti választásokon. Egy évvel később, amikor lejárt a második elnöki mandátuma, sietve távozott Grúziából, ahol az új hatalom – részben politikai megfontolásokból – több büntetőeljárást is indított ellene.
Rövid időre az USA-ba költözött, de 2014 januárjában már Ukrajnában tűnt fel, ahol részt vett a Viktor Janukovics Moszkva-barát államfő bukásához vezető tüntetéssorozat szervezésében. A forradalom után az elnöki székbe került Petro Porosenko kinevezte odesszai kormányzónak, s a tisztért cserébe Szaakasvili lemondott grúz állampolgárságáról. Így ő lett az első olyan volt államfő, aki magas rangú politikai tisztséget fogad el egy másik országban. Odesszában a Putyin iránti személyes ellenszenve is hajtja. „Gyűlölöm Putyint, azért vagyok Ukrajnában, mert meg kell állítanunk őt. Ez az én háborúm is” – mondta egy gyűlésen. Odessza kulcsfontosságú hely, mert az oroszok is magukénak tartják a Nagy Katalin cárnő által 1794-ben alapított kikötővárost.
Az örökmozgó Szaakasvili – egy fotós szerint annyira nyugtalan, hogy nagyon nehéz olyan képet csinálni róla, amin mindkét szeme nyitva, a szája viszont csukva van – a Facebook közösségi oldalt tartja az egyik legfontosabb harci eszköznek. Posztjaiban leplezte le például azokat a hivatalnokokat, akik azért rendelték el gyorsan egy út helyreállítását, mert tudták, hogy a kormányzó arra fog autózni. Közben azért az emberekhez is ért még. Néhány hete, amikor a dühös tömeg azt kérte számon rajta, hogy miért az oroszországi Marija Gajdart nevezte ki alkormányzónak, már-már úgy tűnt, elveszti a szópárbajt. „Nincs szükségünk arra, hogy leckéztessen bennünket, az kellene, hogy inkább maga hallgasson meg minket” – szakították félbe az előkészített beszédét felmondó Szaakasvilit. Az ideges csendet néhány másodperc múlva a kormányzó szakította meg. „Tökéletesen igaza van. Meghallgatom magukat” – mondta, s néhány perccel később a helyiek már el is fogadták Gajdar kinevezését.
