Nincsen semmi baj, 20 éves az ikOn, Jurányi Ház, 2020
Igaz, hogy az elnapolt események, kiállítások csupán a társadalom egy kisebb szeletét érintik, de számukra – vagyis számunkra – komoly veszteséget jelentenek. Mielőtt a művészeti pánikkeltés hangulata elhatalmasodna rajtunk, szegezzük figyelmünket a független nonprofit kiállítóhelyek, kezdeményezések művészeti stratégiájára, működési mechanizmusára és az általuk definiált nyilvánosság kérdéskörére.
Az ikon.hu, a hazai képzőművészeti élet eseményeit bemutató website idén ünnepeli aktiválásának, elindításának 20. évfordulóját. Ennek alkalmából a weboldal szerkesztői január 27-én „tortakonferenciát” rendeztek a Jurányi Házban. Az eseménynek nem csupán a kerek évforduló megünneplése volt a célja, hanem az is, hogy a kulturális szcéna különböző, ugyanakkor hasonló elképzelések mentén működő résztvevői találkozzanak egymással, és a rövid előadásokon, prezentációkon keresztül a szakmai nyilvánosság, a bemutató közönsége jobban megismerje a meghívott intézmények működését. Az előadók az art quarter budapest, az Easttopics, a FERi feminista projekt galéria, a Független képzőművészeti tanszék, a köz.kemp szakmai-közösségi műhely, a Leopold Bloom-díj, a Let It Be Art Agency, a PINCE, a Skurc Group, a Telep Galéria és az XTRO REALM elnevezésű intézmények és kezdeményezések képviselői voltak. A prezentációkat a témáról – a működési modellek és az intézmények jövőképe – folytatott kerekasztal-beszélgetés követte, melyet Bencsik Barnabás, Csanádi Judit, Erőss Nikolett, Istvánkó Bea, Kókai Zsófia és Lődi Virág részvételével Don Tamás moderált.
A prezentációk és a beszélgetés tanulságait úgy foglalhatjuk össze, hogy a különböző helyszínek nem riválisként, hanem sokkal inkább támogató, erősítő partnerként tekintenek egymásra. Mindez teljes mértékben rendjén is van, hiszen véleményem szerint az intézmények életében fontos szerepet kell játszania a különböző galériákkal, független kezdeményezésekkel, artist run space-ekkel való együttműködéseknek. Ez elősegíthetné egy kortárs képzőművészeti hálózat kiépítését, amely ellensúlyozni tudja az egyre szaporodó infrastrukturális és egyéb intézményi hiányosságokat. A másik következtetés, amit az elhangzottakból levonhattunk, a különböző helyszíneknek a nyilvánosság kérdéséhez fűződő sajátos viszonya. Hiszen ezeken a helyeken – nyitva tartás tekintetében – a látogatónak kell igazodnia az intézményekhez. Az efféle kiszámíthatatlanság megnehezíti az intézmények és kiállításaik hozzáférhetőségét, és korlátozza megjelenési lehetőségeiket a sajtóban. Egyidejűleg az is igaz, hogy az ezekben a galériákban, artist run space-ekben megvalósuló kiállítások rövidebb időtartama miatt is csekélyebb a róluk szóló beszámolók, kritikák száma.
A szélesebb nyilvánossághoz napjainkban leginkább a közösségi médián keresztül jutnak el az információk és üzenetek. Az említett helyszínek ezért elsősorban a social media megjelenésre összpontosítanak: ott kommunikálnak közönségükkel, oda töltik fel a tárlatok archívumát, dokumentációit. Ezzel ellensúlyozni képesek a nagyobb intézmények infrastrukturális és egyéb szervezeti előnyeit. Mindemellett a médianyilvánosság előtt zajló alkalmak nyomán egyre kevésbé rekonstruálható, hogy tulajdonképp mi is történik az adott helyszínen, az adott kiállításon. Csupán a dokumentációt készítő fotós fényképezőgépén keresztül ismerjük meg az eseményeket, ami nem minden esetben adja vissza teljes mértékben a valóságot.
A „tortakonferencia” jó alkalmat adott arra, hogy az intézmények között új, személyes ismeretségre épülő kapcsolatok alakuljanak ki, a már meglévők pedig megerősödjenek. Ugyanakkor az ismerkedésen túl nem került szóba sem az elmúlt években kialakult disszonáns, megnyitókra orientált kiállításfogyasztói kultúránk és az ebből következő kérdések sora.
Ami a jelen történelmi helyzetet illeti, egyrészt Beke László gondolatát érdemes szem előtt tartani, miszerint most nem tehetünk mást, mint hogy feljegyezzük a történéseket napló formájában. Másrészt viszont lesz idő elgondolkodni a kultúra működéséről, terjesztésének alternatív lehetőségeiről e nem csak a kortárs intézményrendszert sújtó, rendkívüli állapotban.
Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)
Megjelent a Műértő 2020. tavaszi tripla számában
