Pénteken indul a középiskolai felvételi

Pénteken kezdődnek a középiskolák központi írásbeli felvételi vizsgái. Az Oktatási Hivatal kedden az MTI-t arról tájékoztatta, hogy 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek.


Távozik a Magyar Posta vezére

Távozik posztjáról Geszti László, a Magyar Posta Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, a tulajdonosi jog gyakorlójával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (MNV) kötött közös megegyezés alapján 2013. január 15-ével - közölte az MNV kedden az MTI-vel.


Tengerentúli állásokat hirdetett meg az állam

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) öt külföldi fővárosba, Berlinbe, Londonba, Tel-Avivba, Tokióba és Washingtonba keres embereket a tudományos és technológiai (TéT) attaséi posztra - írta a Napi Gazdaság.


Meglepő: ezen múlik, megkapja-e az állást

Egy friss felmérésben összegyűjtötték a legnépszerűbb kérdéseket az állásinterjúkról. A legnépszerűbb 50-nek semmi köze sem volt a munkához - számol be a Daily Mail.


Íme, így kérhet segélyt e-mailben

Idén már számos, álláskeresési ellátást érintő ügyben e-mailen tarthatjuk a kapcsolatot a hatósággal. Többek között álláskeresési járadékra is lehet elektronikus levélben jelentkezni – közölte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) a honlapján.


Liga-felmérés: rosszabb helyzetbe kerültek a dolgozók az új Mt-vel

Az új Munka törvénykönyve (Mt.) a munkaadóknak kedvez, miközben számos előírása a korábbinál jóval hátrányosabb helyzetbe hozza, hozhatja a munkavállalókat - közölte a Liga Szakszervezetek hétfőn az MTI-vel arra a tanulmányra hivatkozva, amelyet az érdekképviselet készíttetett kutatókkal.






Ez a legégetőbb probléma: 75 millió fiatal van munka nélkül

Jelenleg nincs fontosabb probléma a fiatalok magas munkanélküliségénél, világszerte 75 millió fiatal állástalan, ami hatalmas gazdasági és társadalmi gondot jelent - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) főigazgatója a fiatalok foglalkoztatásáról szóló szemináriumon Budapesten.



Így szabályozza az Mt. a szabadságot

A éves fizetett szabadság elismerése a munkajog fejlődéstörténetének egyik leglátványosabb állomása volt, amelynek politikai hatásán túl dogmatikai jelentősége sem lebecsülendő. A fizetett szabadság ugyanis karakterisztikusan leválasztotta a munkajogviszony tartalmát más szerződéses alapozású jogviszonyok tartalmától. A munkáltatónak egy olyan időtartamra kell díjazást biztosítania, amely alatt a munkavállaló nem teljesít. A szabadság intézményével vált először kézzelfoghatóvá a munkáltató sokat emlegetett, azonban rendkívül nehezen szabályozható gondoskodási kötelessége - olvasható a Complex munkajogi hírlevelében.


Nemzetközi segítséget kérnek az új Mt. módosítása miatt

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) főigazgatója, Guy Ryder arra kérte a magyar szakszervezeti konföderációs elnököket, hogy fogalmazzák meg ismét, most már a gyakorlati tapasztalatok ismeretében is a munka törvénykönyvével kapcsolatos kifogásaikat - közölte az MTI-vel az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.


Diszkrimináció: ezért nem alkalmaznak siket dolgozókat

élnek a munkaadók a hallássérültek alkalmazásától. Nem alkalmaznak megváltozott munkaképességű, hallássérült munkavállalót a munkaadók, inkább kifizetik a rehabilitációs járulékot – írja közleményében a Munka-Kör Alapítvány.