Ezt a szakmát tanulja ki, ha Angliába települne!

A hegesztők fizetése nőtt a legjobban Nagy-Britanniában, és viszonylag jól jártak még az egészségügyi és szociális szolgáltatást végző dolgozók is. Üzleti tanácsadónak azonban ne menjen ön, mert nekik még nominálisan is csökkent a fizetésük odakint.


Az indiai nők háromnegyede nem dolgozik

A két milliárdos lakosú ország munkaerőpiaci mutatóit vetette össze a Gallup, amelynek során megállapította, a Kína jelentősen felülmúlja Indiát a nők munkaerőpiaci kihasználtságát illetően. Míg ugyanis Kínában a nők 70, addig Indiában csak 25 százaléka van jelen a munkaerőpiacon.


Megmérnék a magyar tanárok leterheltségét

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a pedagógusok munkaterhelésének átfogó vizsgálatát kezdeményezi, a szakszervezet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében támogatta a pedagógus életpályamodell bevezetését.




Az ország másik végéről toboroznak Győrben

A győri és Győr környéki, fémipari kis- és középvállalkozások minőségi szakember utánpótlását Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Nógrád megyéből oldanák meg a most induló kísérleti programmal, amelynek résztvevői partnerségi megállapodást írtak alá hétfőn Győrött.


Ebbe betegednek bele a fiatal dolgozók

Egy brit kutatás szerint a fiatal munkavállalókra sokkal jellemzőbb, hogy beteget jelentenek a stressz miatt, mint idősebb társaikra. A fiatalok körében több az elvárás, de a tüneteket is jobban felismerik.





Így lehet elkerülni a konfliktust a munkahelyen

Ha munkahelyünkön az egyes szervezeti egységek vagy személyek szerepeit és funkcióját nem tisztázzuk, szerepkonfliktusok és szereptévesztések terhelik a szervezetet, a munkavállalók fizikai és szellemi energiái pedig együttműködés helyett felesleges súrlódásokra vagy összeütközésekre pazarlódnak.



Keddtől tárgyalnak a kormánnyal a sztrájkot fontolgató tanárok

Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között - tette közzé honlapján szombaton a Pedagógusok Szakszervezete. A kormány az egyeztetésre korábban Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki.




Nyílt levélben álltak ki az Erasmus-program mellett európai híres emberek

Több mint száz híres európai művész, író, közgazdász, filozófus, sportoló, egyetemi oktató - az EU valamennyi tagállamából, így Magyarországról is - nyílt levélben szólította fel az uniós tagállamok állam- és kormányfőit, hogy álljanak ki az Erasmus hallgatói csereprogram mellett - tájékoztatott az Európai Bizottság magyarországi képviselete pénteken.


Pályakezdő jogászból sikeres munkanélküli

Ötletversenyt rendezett nemrég a Benetton: a száz legtehetségesebb fiatal munkanélküli ötezer eurót nyert arra, hogy megvalósítsa a pályázatát. A versenyre több ezren neveztek, a legjobbak közé pedig hat magyar került be. Az egyik nyertes, Lakatos Ábel mesélt nekünk a projektjéről, kreativitásról és diszkriminációról.


MTVA-létszámleépítés: itt a hivatalos bejelentés

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékát a telephelyi illetékes munkaügyi központoknak és az üzemi tanácsi rendszer szereplőinek - közölte az MTVA sajtóirodája pénteken.