Hoffman Rózsa szétverné a kéttannyelvű iskolákat

A Véleményvezér annak megy utána, hogy a kormány oktatáspolitikája megint a mindent megváltoztatni akarás jegyében a kéttannyelvű iskolákban meg akarja határozni, hogy mely tárgyakat lehet idegen nyelven és melyeket magyarul tanítani.



GKI: maradt a pesszimizmus a foglalkoztatottságban

A GKI-nak az Európai Unió támogatásával végzett felmérése szerint az üzleti várakozások tovább romlottak, míg a fogyasztói várakozások javultak augusztushoz képest az év kilencedik hónapjában. A foglalkoztatási szándék az iparban kevésbé volt gyenge, mint augusztusban, de a kereskedelmi és szolgálató szektorban borúlátóak a munkaadók.



Borsik: beláthatatlanok az új Mt. következményei

A július elsejétől hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) átrendezi a munka világát Magyarországon, óriási változást jelent a munkajogi döntésekben is, ennek következményei pedig beláthatatlanok – jelentette ki az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken sajtótájékoztatón.


Hogyan kell munkát keresni?

Sokan azért nem tudnak elhelyezkedni, mert egyszerűen nem tudják, hogyan kell munkát keresni – nyilatkozta a Fővárosi Munkaügyi Központ kirendeltségvezetője az InfoRádiónak.


Saját nevelésű szakembereket képez a Démász

Az EDF Démász saját képzési programot indít; mivel majdnem 20 éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a villamosenergia-ipari cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást – mondta el a cég vezérigazgató-helyettese a Jedlik Ányos Képzési Programról.




Tüntettek Párizsban az Apple dolgozói

Mialatt több száz leendő vásárló várta Párizsban az Apple bolt előtt, hogy megvehessék az iPhone 5-öt, a cég volt és jelenlegi dolgozói tüntettek a cég ellen - számolt be a Reuters.


Négy karriergyilkos e-mail hiba

Álláskeresésnél és a munkahelyen is az e-mail a legfőbb kommunikációs eszköz. Éppen ezért nagyon oda kell rá figyelni, mert egy apró kis hibának is súlyos következményei lehetnek.





A Microsoft is a fiatalok munkanélkülisége ellen küzd

Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a fiatalok magas munkanélküliségi aránya. Nemzetközi adatok alapján a 25 év alatti fiatalok 12,7 százaléka állástalan, hazánkban ez az arány majdnem eléri a 40 százalékot. Szeptember 19-én Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója indította útjára a Microsoft YouthSpark programját.


Matolcsy szerint jövőre is lesz SZÉP-kártya

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy annak ellenére, hogy a cafeteria rendszer egyes kérdéseit érintő uniós kötelezettségszegési eljárás jelenleg is folyamatban van, a SZÉP-kártya és az Ezrsébet-utalvány jövőre is marad.



A brókerek rosszabbul élnek, mint négy éve

Negyedével esett vissza a személyi ráfordítások összege a brókercégeknél az elmúlt négy évben, több üzletkötő otthagyta a szakmát, a brókerek egyértelműen rosszabbul élnek, mint négy éve - írta a Napi Gazdaság.