A Prometheus titkai: 8 kérdés és a válaszok
Hetek óta próbálja a világ megfejteni az idei sikermozi mitológiáját. Az Urban Legends blog nyolc kérdés nyomába eredt.
Hetek óta próbálja a világ megfejteni az idei sikermozi mitológiáját. Az Urban Legends blog nyolc kérdés nyomába eredt.
hvg.hu
Ha jelentkezett idén felsőoktatási intézménybe, de meggondolta magát és változtatna a szakok sorrendjén, július 10-ig megteheti.
hvg.hu
Két év alatt több mint tíz százalékos leépítést tervez az Air France: a francia légitársaságánál 2013 végéig 5122 állást szüntetnének meg, ennek harmada a nyugdíjba vonulókat érinti. A maradék kétharmadra önként távozók jelentkezését várják - erősítette meg a vezetőség az üzemi tanács csütörtöki ülésén a hetek óta keringő számokat.
MTI
Horvátországban enyhén csökkent a munkanélküliség májusban az előző hónaphoz képest, de az állástalanok száma így is meghaladja a 300 ezret.
MTI
Az egészségügyi szakemberhiányra, utánpótlásuk megoldatlanságára hívta fel a figyelmet Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa legfrissebb jelentésében.
MTI
Az RTL Klub esti Híradójában Teller Ede atomfizikus mellett Bara Margit is posztumusz kapta meg a Budapest díszpolgára címet. A színésznő ma ünnepli 84. születésnapját.
hvg.hu
Az otthoni munkavégzés egyaránt számos előnnyel és hátránnyal is együtt járhat. Érthető, ha a munkáltatónak fenntartásai vannak a távmunkával kapcsolatban, de ha úgy érzi, hatékonyabban tudna otthonról dolgozni, győzze meg a főnökét! Tippek.
hvg.hu
A BKV két szakszervezeti szövetsége szerint egyelőre sok a kérdőjel a közlekedési vállalat átalakításával kapcsolatban, amelyről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntött. Abban azonban az érdekképviseletek egyetértettek, hogy lehetnek pozitív hatásai az átszervezésnek.
MTI
Víztározóba esett leopárdot mentettek ki egy indiai vadrezervátum munkatársai. A méretes leopárdot több órás művelettel sikerült kimenekíteni a vízgyűjtőből.
hvg.hu
A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint az új Munka törvénykönyve (Mt.) hatálybalépésével a korábbiaknál is nagyobb szerep, egyben felelősség is hárul a szakszervezetekre, mivel a törvény a kötelező szabályozás helyett nagyobb teret biztosít a felek megállapodásainak.
MTI
Solymosi Esztert nevezték ki a pr-menedzseri pozícióba a távozó Erdélyi Júlia helyére - írja a mediapiac.com.
hvg.hu
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a rendszeres testmozgást végzők 9 százalékkal keresnek többet, mint lustább munkatársaik.
hvg.hu
Egy texasi kórház nem vesz fel túltáplált munkavállalókat egészségügyi személyzetébe, mondván, hogy a kövér doktor vagy ápolónő nem megfelelő példa a beteg számára, akit egészséges táplálkozásra, mozgásra igyekeznek tanítani.
MTI
Karcsúsításra készül a Magyar Posta, a Népszabadság szerint 400-500 postás kerülhet az utcára. Fél évvel a teljes piaci liberalizáció előtt a postásoknak még senki nem szólt a készülő létszámcsökkentésről.
hvg.hu
Boros és Bochkor pandákon és teknősbékákon viccelődött, 250 ezres büntetést kaptak. A Médiatanács szerint a műsorvezetők nem tanúsíthatnak olyan magatartást, mely a gyermek számára nem követendő - írja a Véleményvezér blog.
hvg.hu
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is – ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.
MTI
Az oktatási államtitkárság szerint a felsőoktatásban a minősített oktatók tömeges nyugállományba küldése komoly hiányt okozna, ami ellentétes a felsőoktatás-politika minőségközpontúságával, ezért "egyetemleges intézkedés nem várható"; ezt szerdán közölték az MTI érdeklődésére.
MTI
Két autistacsoportot, valamint egy súlyos és halmozottan sérült tanulókat fejlesztő csoportot indítanak Budapesten. Az indítványt szerdán egyhangúlag támogatta a Fővárosi Közgyűlés.
MTI
Persányi Miklóst, az intézmény eddigi vezetőjét nevezte ki a Fővárosi Állat- és Növénykert élére a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
MTI
Előnyös a kormánynak az új Munka törvénykönyvének hatályba lépése, mert ezzel bebizonyítják, hogy képesek újat alkotni – mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Bakos Dalma