Kik kerülhetnek be a felsőoktatásba?

Jövőre sem változna az államilag támogatott hallgatói összlétszám: az oktatási tárca tervei szerint 56 ezer államilag támogatott hallgató léphetne be a felsőoktatási intézményekbe a következő tanévben.





Arcnélküli muzsikusok

Vannak olyan zenei együttesek, amelyek nem kerülnek az előadóművészet homlokterébe, mégis rendszeresen, sőt olykor kifejezetten nagy intenzitással működnek. Ilyen a Pulzus Vonósnégyes is, amelynek sorozatzáró koncertjéről vegyes benyomásokkal, de nem kedvetlenül távozott kritikusunk.


Versenyképes felsőoktatás: Magyarország is beszáll

Magyarország is csatlakozik az európai képesítési keretrendszerhez, az oktatási és szociális miniszternek 2010-ig kell előterjesztést készítenie a jogi, szakmapolitikai és költségvetési feltételekről - olvasható az oktatási tárca közleményében.



Kendermagosok és a Jobbik egy asztalnál - videó

Egy asztalhoz ültek a marihuána legalizálását kezdeményező civil, illetve az azt szigorúan tiltó politikai szevezet vezetői. Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnöke és Bíber József Tibor Jobbik-alelnök dialógusa szívélyes fecsegéssel indul, de aztán tegezésből önözésre vált. A párbeszéd után az álláspontok jottányit sem változtak, de a kötelező kézfogás így sem maradt el.


„Fantáziál-e extrém szexről?”

Az állásinterjúk szerves része a pszichológiai teszt, amely arra hivatott, hogy kiszűrje a tökéletes vagy legalább a legjobb alkalmazottat a vállalatok által meghirdetett pozíciókra. Mi történik, ha nem a megfelelő jelölt akad horogra? Lehet-e manipulálni a teszteket? Mi derül ki személyiségünkről és valójában mennyit nyom a latban az eredmény? Szakértőket és álláskeresőket kérdeztünk.


Közel két és fél ezer embertől válik meg az egyik nagy dohánygyár

Csaknem két és félezer munkahelyét számolja fel Európában az Imperial Tobacco nagy brit dohányipari csoport, Európa kettes számú dohánycége, a leépítés a jelentések szerint a francia-spanyol Altadis csoport korábbi megszerzésével függ össze, a munkahelyek közül 1900 Franciaországban és Spanyolországban szűnik meg.


Többezres leépítések az amerikai légicégeknél

Újabb amerikai légitársaság jelentett be létszámleépítést és járatcsökkentést a magas üzemanyag-árakra hivatkozva. A United Airlines a tervek szerint 1600 munkahelyet szüntet meg, és száz repülőgépet von ki a forgalomból.


Mennyit keres egy pap?

Ezúttal a papok és egyházi foglalkozásúak piaci esélyeit tekintjük át. Hogyan alakult a bérezésük az elmúlt években? Hány nő dolgozik ezen a területen? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.



Miért jelentkezik egyre kevesebb huszonéves egyetemre?

Gimnáziumban az idén érettségizik, államilag támogatott, nappali képzésre pályázik és nő - így írható körül az egyetemre, főiskolára igyekvő átlagos jelentkező az idei adatok alapján - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) tájékoztatójából.


További nyitás az osztrák munkaerőpiacon

Újabb tizenöt hiányszakmában kívánja megnyitni az osztrák munkaerőpiacot a közép- és kelet-európai EU-tagországok előtt Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter.


Diplomahamisítók paradicsoma: 500 eurós orvos

Jó üzlet a felsőfokú végzettséget igazoló diplomák hamisítása Ukrajnában, ahol egy közgazdászi vagy akár orvosi végzettségről szóló diploma - évjárattól függően - 400-900 euróért beszerezhető.


Öt mondat, amit soha ne mondj ki az állásinterjún

„Izgultam, kicsúszott a számon valami butaság” – sokan így mentegetőznek, amikor tudatosul bennük, hogy elbukták az állásinterjút, mert olyasmit is kiböktek, ami bizony nem vet jó fényt rájuk. Mikor érdemes hallgatni? Tippek.


Orbánék radikális retorikájának élveboncolása

A kormányfő, mint balatonőszödi beszédéből kiderült, tudatosan hazudott, „lelepleződése után semmibe vette a kritikát, és cinikusan a választók arcába nevetett”. A jobboldali ellenzék rendkívüli állapot retorikája azonban csak erkölcsileg és politikailag érthető; több ponton hamis és tarthatatlan – véli Körösényi András politológus.


OECD-jelentés a felsőoktatásról: igazságtalanságok a hozzájárulásokban

Magyarország azon államok közé tartozik, ahol a felsőoktatás finanszírozásában, a hallgatói hozzájárulások területén nagy a háztartások, a családok szerepvállalása, ám ez egyenlőtlenül és igazságtalanul valósul meg - közölte Halász Gábor oktatási szakértő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentését ismertetve.