Lépj egyet előre: néhány szakmában betelt a keret

A Lépj egyet előre program idén indított második szakaszában eddig 22 ezren jelentkeztek, közülük 9500 személynél már jóváhagyták a támogatást is - tájékoztatott a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.


Mely szektorban várható a legjelentősebb létszámbővítés?

A jövő év első negyedévéig 2,2 százalékkal, az idei második negyedévre 1,8 százalékkal lehet több a foglalkoztatottak létszáma a munkaügyi kirendeltségek környezetében megkérdezett, országosan több mint 7600 válaszoló cég feltételezése szerint - derül ki a felmérésből, amelynek eredményét honlapján tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.



„Nem bírom idegekkel. Felmondtam”

Kire tartozik a munkavállaló testi-lelki állapotának karbantartása? Mit tehetnek a vállalatvezetők, hogy alkalmazottaikat ne őrölje fel a mindennapi stressz, hogy a konfliktuskezelésben való jártasság ne csak vágyálom maradjon, és a megváltozott munkaképességű dolgozó is beilleszkedhessen a munkahelyi környezetbe? A munkapszichológia és humánerőforrás-menedzsment egymásba fonódó területeiről, feladatairól beszélnek szakemberek.


A külföldre kihelyezett dolgozók érdekeiért lobbizik Brüsszel

Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította az EU-tagállamok kormányait, hogy sürgősen lépjenek fel a munkaadójuk által ideiglenesen más tagállamba helyezett, azaz kiküldött munkavállalók helyzetének javításáért, mégpedig a nemzeti közigazgatási szervek közötti jobb együttműködés révén.


Folytatódik a kötélhúzás a MÁV és a VDSZSZ között

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között pénteken Herczog László munkaügyi közvetítővel megtartott egyeztetésen a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést április 7-én, hétfőn folytatják.



Gyilkos első benyomás az állásinterjún

Az első benyomás - ahogy minden helyzetben - az állásinterjún is meghatározó. Ha leharcolt szerelésben, jobb napokat is látott „Örökké a tiéd”- tetoválással a kézfejeden, penetráns illatfelhőbe burkolózva betoppansz a felvételi beszélgetésre, sok jóra ne számíts. De másra se nagyon. Hogyan kerülheted el a lebőgést? Tanácsok.


A PDSZ szolidáris a BKV-sztrájkkal

Támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a fővárosban a BKV munkavállalóinak hétfői sztrájkját, szolidaritásuk jelenként arra kérik a pedagógusokat, tűzzenek ki kék szalagot ruhájukra a munkabeszüntetés idejére -közölte Kertész Ágnes budapesti ügyvivő.


Futó Péter az MGYOSZ új elnöke

A következő négy évre Futó Pétert, a Futureal cégcsoport tulajdonos-elnökét, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) társelnökét választotta meg elnöknek az MGYOSZ X. közgyűlése - jelentette be Vadász Péter társelnök. A szervezetet 1990 óta vezető Széles Gábor tiszteletbeli elnök lett.



Egyre több az 50 évesnél idősebb munkavállaló

A következő tíz-húsz évben nő az 50 évnél idősebbek, illetve csökken a fiatalok aránya a teljes népességhez képest, ezért a kereskedelemben is új szemléletre van szükség - mondta Kozák Ákos, a GfK kutatóintézet ügyvezető igazgatója.


Egyeztetés a BKV-sztrájkról: nincs áttörés

Nehezményezik a BKV-szakszervezetek, hogy sem a Pénzügyminisztériumtól (PM), sem a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól (GKM) nem jelent meg senki a szerdai, a követelésekről szóló egyeztetésen.


Öt tipp időzavarban szenvedőknek

Fél szemmel folyton az órát lesed, hogy tudod-e tartani az ütemet, végzel-e az aznapra kijelölt feladatokkal a munkahelyeden? Ha nehézséget okoz, hogyan oszd be az idődet, gondolkodj el azon, hogyan tudnád hatékonyan megszervezni napjaidat. Tanácsok időzavarban szenvedőknek.