„Fogyatékos vagyok. Dolgozni akarok”

A vállalatok társadalmi felelősségvállalása elősegíti, hogy a munkaerőpiacon eleve hátránnyal induló fogyatékos emberek is el tudjanak helyezkedni. A gyakorlatban azonban ez zavarbaejtő kérdéseket is felvet. Mely munkakörökben lehet alkalmazni fogyatékos munkavállalót? Be tudnak-e illeszkedni a munkahelyi közegbe a látás-, hallás- vagy mozgássérültek, az értelmi fogyatékosok? Esélyek és lehetőségek.


Észak-indiai nagymester a Trafóban

Amjad Ali Khant volt szerencsém két évvel ezelőtt Indiában hallani. Az akkori koncert furcsasága, hogy az észak-indiai művész hazájában ugyan, de mégis idegenként, a dél-indiai Chennai zeneakadémiáján adott koncertet, és a büszke déli közönség mindig tartózkodva fogadja az északi zenészeket. Most Budapesten hallottam újra, és a különbség megrázóan nagy volt. A hindusztáni klasszikus zene mestere olyan élményt adott nekünk, amely lecke, mese, harmónia és katarzis is volt.



Ibizán ragadtak a magyar narancsszedők

Pénz híján Ibizán rekedt húsz baranyai és tolnai narancsszedő, miután magyar közvetítők munkalehetőséget ígérve többször is átvertek őket Spanyolországban - írja pénteki számában az Új Dunántúli Napló.


Laborc affair: Former KGB graduate's appointment not welcome

No official protests have been made in Brussels at the nomination of Sandor Laborc as head of the National Security Office (NBH), but allies are not happy at the prospect of a man who graduated from the KGB academy becoming head of the institution.


Waiting for Brutus

There are just enough people now to stab Caesar, but they will have to wait for the untainted man who can lend honour to their act. There are many people circling around Ferenc Gyurcsany, but not one of them who could act without the public assuming he was doing so out of self-interest. Gyurcsany has repeatedly humiliated his party, but the party has to put up with this until somebody turns up who can convince people he has the country's interests at heart, not his own.



Vegyesen változott a regisztrált álláskeresők száma

Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbival összehasonlítva 9,5 százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma októberben; a hónap végén 412 837 álláskeresőt tartottak nyilván - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.


15 százalékos létszámcsökkentés a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom csoport a jövő év végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi 12 300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt.-nél - mondta Somorjai Éva, a társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.



Formatervezési Nívódíj kiállítás az Iparművészeti Múzeumban

Ez már a harmadik olyan év, amikor október elején azon vesszük magunkat észre, hogy egy hétig lépni sem tudunk anélkül, hogy magyar dizájnba ne botlanánk. Persze csak Budapesten, országos jelenségről szó sincs, itt is csak egy hétig tart ki úgy-ahogy a muníció. A dizájn körül szerte a világon nagyon sok pénz van: hatalmas nemzetközi iparágról, húzóágazatról van szó.


Veszett fejsze nyele

Ötödik alkalommal rendezték meg az idén a Frieze Kortárs Művészeti vásárt, ám ma már felidézni is nehéz, milyen volt a londoni október a megjelenése előtti időszakban, olyan alapvetően alakította át a művészeti élet minden szegmensét. Az aukciósházak a gyűjtök koncentrált jelenléte miatt a „Frieze-héten” tartják a legfontosabb kortárs árveréseiket, a galériák ekkor mutatják be legígéretesebb kiállításaikat, és ez nem csak a kereskedelmiekre vonatkozik: a Tate és szinte az összes állami intézmény is a Frieze által diktált tempót próbálja követni.


Műértő 2007. novemberi tartalom

Mik vogymuk az idén? – Design-hét Budapesten; A jóságos párnaember – Paula Rego Madridban; Buborékmelankólia – Szűcs Attila az újpesti WAX-ban; Basquiat a nappaliban – portré Erika Hoffmannról; Bőrgyári capriccio – Winkler Márton gyűjteménye; Pornóban utazunk – kiállítás Rotterdamban; Ország-világ szenvedése és pénze – Stájer Ősz Grazban. Mindez és még sok minden más a Műértő novemberi számában!


Stravinsky Pesten: jó zene, nyomasztó előadás

Régi-új játszóhelyén, a Thália Színházban tartotta első idei bemutatóját a Magyar Állami Operaház. Igor Stravinsky három darabját (A róka, Mavra, A katona története) tűzték műsorra. Az orosz zeneszerző 125 éve született, akárcsak Kodály Zoltán. A jeles évforduló alkalmából megérdemelte volna műveinek koncepciózus előadását Budapesten.


Álláskeresés: egyedül nem megy?

Az emberek többsége több mint tíz munkahelyen fordul meg aktív évei során, egy átlagos állást pedig két évig töltünk be. Eszerint akinek jelenleg van munkahelye, pár év múlva az álláskeresők táborát gyarapíthatja. Az álláskereséshez, karrierépítéshez szükséges készségekelsajátítására egész iparág épült, amiből a karrier-tanácsadó szolgáltatók is kiveszik részüket.


Megtartják a szerdai sztrájkot a vasutas szakszervezetek

A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke.


Kié a legjobb munkahely 2007-ben?

Az idei év legjobb munkahelye a nagyvállalatok kategóriájában a Market Építő Zrt., a kis- és középvállalatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett - mondta Csépai Martin, a Hewitt Kft. ügyvezetője a díjátadással egybekötött sajtótájékoztatón.