A munkanélküliek 70 százaléka nem kap segélyt Romániában
Romániában augusztusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliek aránya, a júliusi 3,8 százalék után, jelentették a román országos foglalkoztatási és átképzési hivatalban (ANOFM).
Romániában augusztusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliek aránya, a júliusi 3,8 százalék után, jelentették a román országos foglalkoztatási és átképzési hivatalban (ANOFM).
MTI
A Külügyminisztérium újból felhívja a figyelmet, hogy fokozott óvatossággal járjon el bárki, ha külföldön akar munkát vállalni. A körültekintést az indokolja, hogy az utóbbi időben főként Nagy-Britanniában és Írországban, valamint a skandináv államokban nőtt azoknak a száma, akik bajba jutottak, miután felültek csalók hamis állásajánlatának, amely főként nyelvtudást nem igénylő, kétkezi munkára vonatkozott.
unknown
Leszerelt katonák lázadtak fel egy átképző központban Kínai északkeleti részén, a rossz életkörülményeik miatt, összehangolt tiltakozó akció keretében.
MTI
Négynapos sztrájkba kezdtek péntek reggel hét órakor a legnagyobb olasz hírügynökség, az ANSA újságírói, tiltakozásul a cégvezetés terve ellen, miszerint 2008-2009-ben csökkenti az alkalmazottak számát. A munkát kedd reggel hét órakor veszik fel újra.
MTI
Pilótákat, csapatvezetőket és mérnököket hallgatott meg csütörtökön a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1-es kémügy kapcsán. A vád szerint a McLaren-Mercedes ipari kémkedés módszerével jutott hozzá a rivális Ferrari adataihoz.
hvg.hu
Nem fogadja el a Budapest Airport (BA) ajánlatát a repülőtéren korábban már sztrájkot hirdető és további munkabeszüntetést kilátásba helyező Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ).
MTI
A bolgár kormány azt tervezi, hogy zöld kártya rendszert vezet be a környező országokban élő bolgár nemzetiségűek számára, megkönnyítendő a legális munkavállalást.
MTI
A Fressnapf hálózat, amely franchise-rendszerben működtet kisállat-felszerelést, Németországban, a cég központjában nyitotta meg első giga kereskedését.
unknown
A múlt heti tárgyalásmentes időszak után ma újra egyeztetnek a repülőtéren dolgozók idei béremelési mértékéről a szakszervezetek és a munkáltató, a Budapest Airport képviselői.
MTI
A tavalyi és az év eleji erős gazdasági növekedés miatt jobb tárgyalóhelyzetbe került szakszervezetek az idén több béremelést tudtak kiharcolni az euróövezetben.
MTI
Legkésőbb szeptember végéig kell kiadni a múlt évben ki nem adott szabadságokat a Munka törvénykönyve április 1-jétől hatályos módosítása szerint, s közben az idei szabadságokat sem lehet a korábbi mértékben átcsoportosítani a következő évre.
MTI
Lengyelországban 320 ezer új munkahely jött létre 2004 és 2006 között az Európai Unióból érkezett támogatásoknak köszönhetően. A lengyel regionális fejlesztési minisztérium adatai szerint ez több mint egyharmada az újonnan létesített állásoknak.
MTI
A 77 éves moszkvai festőművész, Vlagyimir Andrejenkov éppen túl volt retrospektív tárlatának nagy érdeklődéssel kísért megnyitóján egy elegáns zürichi galériában, amikor interjút kértünk tőle. Andrejenkov azok közé az összefoglalóan nonkonformista jelzővel illetett orosz alkotók közé tartozik, akiknek életműve csak a Szovjetunió szétesése után válhatott szélesebb körben ismertté.
unknown
Sikeresnek értékelte a Kerékpáros Magyarország Program részeként egy hete indult Bringázz a munkába! kampányt Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri biztosa. A programra eddig 1890-en regisztráltak.
MTI
Bizonyára mindenkinek vannak rossz tapasztalati, milyen együtt dolgozni olyasvalakivel, aki csak az érem sötét oldalát látja. A pesszimista kollégát hiába próbálja elkerülni az ember, borúlátása, huhogása, az örökös „én megmondtam”- frázis megmérgezheti az irodai mindennapokat. Száműzd az ártó szellemet és növeld hatékonyságodat! Ötletek.
hvg.hu
It could write a new chapter in the annals of Hungarian grotesque. Approaching referendums may yield simultaneous majorities in favour of both hospital privatisation and state ownership.
hvg.hu
Október elején online üzletet nyit a Zara. Kezdetben 2 ezer termék közül éehet válogatni.
unknown
Az ország harmadik legnagyobb közmunkaprogramja folyik a közútkezelők együttműködésével, amelynek köszönhetően 870 ember dolgozhat az utak mentén.
MTI
A cseh kormány azt tervezi, hogy bevezeti a zöld kártya rendszert a nem uniós állampolgárok csehországi munkavállalásának szabályozására, illetve a munkaerőhiány orvoslására. Az első zöld kártyák kiadása 2009 elején várható - számolt be a Centropolitan.
MTI
Civil liberties enshrined in the constitution leave the government little room for manoeuvre when it comes to taking legal steps against extremist groups.
hvg.hu