Jobb mentális egészség a mindennapokban: már apró változtatásokkal is lehetséges
Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, nemcsak fizikai, de mentális jóllét is szükséges, a kettő pedig igen erősen hat egymásra. Mutatjuk, mit tehetünk azért, hogy minél kiegyensúlyozottabbak legyenek a mindennapjaink.
A 21. század egyik legártalmasabb betegsége a stressz. Testünk és elménk e folyamatosan és tartósan felfokozott állapota egyenes út a teljes kimerültség, rosszabb esetben pedig akár a kiégés és depresszió felé is. Úgy tűnhet számunkra, hogy a folyamatos tennivalók, a munkahelyi vagy épp az otthoni feladatok – legyen szó a családi kapcsolatokról, vagy épp a háztartás működtetéséről – maguk alá temetnek bennünket. Ezért fontos az, hogy észre vegyük, mikor kell lassítani, megállni egy kicsit, és saját magunkra figyelni, szokásainkat pedig felülvizsgálni. Hiszen sokszor egy-egy apró változtatás is hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy jelentősen javuljon a mentális állapotunk.
A különböző típusú stresszhelyzetek, valamint az ebből következő szorongás és tartós nyugtalanság idővel lelkileg és fizikálisan is megbetegíti az embert, és a hosszú ideig fennálló stressz nem ritkán stresszdepressziót okoz. Hogy ennek elejét vegyük, a mindennapos feszültséget számos módon levezethetjük: néhány jól elsajátított légzőgyakorlattal, rendszeres testmozgással, tudatos odafigyeléssel, pihentető alvással, kiegyensúlyozott táplálkozással.
A rendszeresség mindennek az alapja
Az étkezés, alvás, testmozgás, közösségi programok vagy éppen pihenés: csak néhány olyan kulcsfontosságú pont a mindennapjainkban, ahol döntő szerepe van a rendszerességnek. Sokan félnek attól, hogy a hétköznapjaikban kicsit szigorúbb szokásokat vezessenek be, pedig éppen ez az, ami a kiegyensúlyozottság egyik alappillére lehet. Nem véletlen, hogy ez az egészen kicsi gyerekeknél is működik, éppen ezért fontos lenne, hogy felnőttként is figyeljünk erre. Feküdjünk és keljünk minden nap ugyanabban az időpontban, az étkezéseinket is próbáljuk meg azonos időpontba szervezni minden nap. Ha tehetjük, legalább 2-3 alkalommal mozogjunk egy héten, de akár minden reggelünkbe beiktathatunk egy 15 perces ébresztő tornát vagy épp jógagyakorlást, hiszen ezek nem vesznek el sok időt, mégis rendkívül jó hatással vannak a testre és a szellemre is. A rendszeresség az életünkben egyfajta kapaszkodó is, amely egyben tart, ha a stressz miatt levertség, rosszkedv vesz erőt rajtunk, és úgy érezzük, nincs energiánk semmihez.
Ha tehetjük, akkor töltsünk rendszeresen és szervezetten időt szeretteinkkel: a közös étkezések, a heti programok vagy épp a közös hobbik mind remek alkalmak arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt a számunkra fontos emberekkel. Természetesen van olyan is, aki sokkal könnyebben tud pihenni akkor, ha egyedül van, így fontos, hogy az ilyen, introvertált személyiségtípusok épp arra szakítsanak időt, hogy egyedül tudjanak töltődni és regenerálódni. Ugyanakkor a szervezett énidő – legyen az akár olvasás, zenehallgatás, egy séta hazafelé vagy bármilyen más, számunkra pihentető, kontemplatív, azaz elmélkedő tevékenység – mindenki számára elengedhetetlenül fontos.
Digitális detox
Talán sokan már el is felejtették, milyen jó érzés az, ha csak úgy elkalandoznak a gondolataink vagy épp csak bámulunk ki a fejünkből. A különféle okoskütyük okozta túlingereltség is rendkívül megterhelő a mindennapokban. A folyamatos információdömping, ami eláraszt minket a különböző social media felületekről, nemcsak a figyelmünket aprózza szét, de sokakban a FOMO érzését is előhozhatja. Úgy vélhetik, hogy valamiből kimaradnak, ha nem nézegetik folyamatosan az üzenőfalukat.
Pedig éppen az lenne a cél, hogy minél kevesebb időt töltsünk képernyő előtt: sokkal jobb lenne a közérzetünk, ha a reggelt nem rögtön a telefon nézegetésével indítanánk, és az estét sem azzal zárnánk. Helyettük végezhetünk különböző zen és relaxációs gyakorlatokat, amelyek a nap kezdetén felkészítenek az aznapi kihívásokra, a nap végén pedig segítenek az ellazulásban.
Hallgassunk zenét! Számos relaxációs playlist érhető el a különböző zenei appokban, és ha lehet, olvassunk minél többet: ha nem is mindennap, de heti néhány alkalommal válasszunk egy jó könyvet a munkába ingázás idejére vagy az estékre a szokásos sorozat helyett.
Irány a természet!
Nem kell ahhoz több 10 kilométert gyalogolni, hogy élvezzük a természetben töltött idő jótékony hatását: számos kutatás kimutatta, hogy már 30 perc erdőben töltött idő csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot. Az aktív pihenés egyik legjobb formája a természetjárás, kirándulás, futás vagy biciklizés a zöldben, de ugyanilyen jótékony hatású lehet egy hosszabb-rövidebb séta, sőt akár egy piknik is. A természetben teljesen más ingerek érnek bennünket, a levegő tisztább, az állandó zaj helyett csend van: egészen más dolgokra terelődik ilyenkor a figyelmünk.
Ha kisebb vagy nagyobb erdőterület mellett élünk, akkor sétáljunk ott legalább hetente egyszer valamennyit, de ha bármilyen vízpart van a közelben, az ott eltöltött idő is jótékony hatással lehet közérzetünkre. Ha pedig rákapunk a természetjárás ízére, akkor akár egy újabb hobbira is szert tehetünk, amit akár egyedül vagy csoportosan is végezhetünk.
A Remotiv extra enyhe depressziós tünetek – lehangolt lelkiállapot, hangulati labilitás, belső nyugtalanság, feszültség, stressz – és az ezekhez társuló alvási nehézségek kezelésére javasolt. Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer, ami képes javítani a hangulatot, fokozza a motivációt és mérsékli az enyhe depresszió további tüneteit.
Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer
www.remotiv.hu
Az oldalon elhelyezett tartalom a Remotiv extra forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.