#remotivextra




Akik a mosoly mögé bújnak
 

Akik a mosoly mögé bújnak

Itt vannak köztünk, élik az életüket, jönnek-mennek, dolgoznak, gyereket nevelnek, bevásárolnak, sokat viccelődnek, és folyamatosan mókáznak, hogy jobb kedvre derítsenek másokat. Pedig lehet, hogy belül velük sincs minden rendben. Mert a mosoly lehet álca is.

Remotiv Remotiv

5 jel, amiből felismerhetjük a depressziós kollégát
 

5 jel, amiből felismerhetjük a depressziós kollégát

Manapság sokan dolgoznak home office-ban, ezért már jóval nehezebb felismerni a depresszióval küzdő munkatársakat: az amúgy arra nem hajlamos embereket is könnyen negatív irányba tolhatja ez a jelenség, ezért jelenleg még fontosabb odafigyelnünk egymásra.

Remotiv Remotiv

Amikor a stressz depressziót okoz, avagy mindent a stresszdepresszióról
 

Amikor a stressz depressziót okoz, avagy mindent a stresszdepresszióról

Bár a hétköznapokban nem mindig észleljük az összefüggést, a stressz és a depresszió gyakran kéz a kézben jár, ördögi körbe taszítva az érintetteket. Nem csoda, hiszen mindkét állapot kialakulásában biológiai, lelki és társadalmi tényezők is szerepet játszanak. Ha megértjük, mi köztük az összefüggés, többet tehetünk a megelőzésükért és azért is, hogy megfelelő segítséget találjunk.

Remotiv Remotiv

Depresszió a munkahelyen: mit tehetünk, ha észrevesszük a jeleket?
 

Depresszió a munkahelyen: mit tehetünk, ha észrevesszük a jeleket?

A munkavállalók gyakran félnek megosztani a vezetőjükkel a mentális egészségükkel kapcsolatos nehézségeiket, így ezek a problémák elfajulhatnak. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint minden ötödik ember úgy érzi, nem mondhatja el a főnökének, ha túlságosan stresszel a munkahelyén, és a mentális problémával diagnosztizáltak kevesebb mint fele számol be erről a tényről a vezetőjének. De hogyan javíthatnánk ezeken az arányokon?

Remotiv Remotiv


Munkahelyváltás és depresszió: megszólal a pszichológus
 

Munkahelyváltás és depresszió: megszólal a pszichológus

Munkahelyet váltani kicsit olyan, mintha útelágazáshoz érnénk. Dönteni kell: jobbra vagy balra induljunk tovább? Ha nem könnyű a döntés, esetleg hosszúra nyúlik a dilemma, vagy más miatt késlekedünk, könnyen sodródhatunk bele egyfajta depresszív spirálba. Lauter Adrienn tanácsadó szakpszichológust kérdeztük a témában, hogy milyen megküzdési stratégiákat ajánl ezekre az esetekre.

Remotiv Remotiv


Boldog, depressziómentes új évet!
 

Boldog, depressziómentes új évet!

Az év eleji komor hangulat, a januári mélabú már-már természetes jelenség. Az ünnepek elmúltával a szürke hétköznapok újra beköszöntenek, emiatt január első heteiben könnyen ránk törhet a kilátástalanság érzése, ezzel együtt pedig a csillapíthatatlan szomorúság. Talán segít, ha tudjuk, mindezzel nem vagyunk egyedül, néhány hasznos tipp pedig segíthet kilábalnunk a reménytelennek érzett időszakból.

Remotiv Remotiv

 

"Covid-19 blues": már neve is van annak, amit érzünk

Az egész világot átrendezte a koronavírus, a második hullám idején pedig sokan éreznek eddig soha nem tapasztalt, nagy mértékű fásultságot, enerváltságot és kilátástalanságot. Mi történik velünk, mi ez? Karantén- vagy vírusdepresszió? Szücs Renáta alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus-jelölttel, a Balansz Egészségfejlesztő Központ munkatársával beszélgettünk.

Remotiv Remotiv


A depresszió még a legjobban működő párkapcsolatot is megviseli
 

A depresszió még a legjobban működő párkapcsolatot is megviseli

A párkapcsolati pszichológia terén végzett kutatások már számtalan alkalommal bizonyították az összefüggést a depresszió és a párkapcsolati krízis között. Még a legkiegyensúlyozottabb, a legjobban működő párkapcsolat is megváltozhat, ha az egyik félnél fellépnek a depresszió tünetei. Miből ismerhetjük fel a jeleket?

Remotiv Remotiv

A stressz az életünk része, de mikor lesz belőle depresszió?
 

A stressz az életünk része, de mikor lesz belőle depresszió?

Anyagi helyzettől, foglalkozástól, beosztástól és családi háttértől függetlenül, a stressz valamilyen formában mindenki életének része. De vajon vezethet-e a stressz a depresszió kialakulásához, és mi az a határvonal, amitől már nem stresszről, hanem depresszióról kell beszélnünk?

Remotiv Remotiv

Tökéletesség: áldás vagy átok?
 

Tökéletesség: áldás vagy átok?

A maximalizmus könnyen depresszióba kergetheti azokat, akiknek nincs fontosabb annál, hogy még a tökéletesnél is tökéletesebb teljesítményt nyújtsanak. Ugyanis tökéletes teljesítmény nem létezik. Ők mégis egész életükben ezt keresik.

Remotiv Remotiv

Depressziósan az irodában: hogy ismerhetjük fel a jeleket?
 

Depressziósan az irodában: hogy ismerhetjük fel a jeleket?

Az biztos, hogy a munkahelyi környezetünk nagyban meghatározza az alaphangulatunkat. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a kollégánk azért halogatja a feladatait és veszíti el a motivációját, mert kialakulóban van nála a depresszió. Lauter Adrienn pszichológussal beszélgettünk a betegség leggyakoribb tüneteiről, és arról, hogyan segíthetünk magunknak és kollégáknak elkerülni vagy épp leküzdeni a depressziót.

Remotiv Remotiv

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!
 

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

A mesterséges intelligencia segítségével sikerült azonosítani azokat a jegyeket az Instagramra feltöltött képeken, amelyek depresszióra utalhatnak. Milyen képek és posztok jellemzik a depresszióban szenvedőket? Honnan lehet felismerni a bajt? Hogyan segíthet a betegeken a digitális technika?

Remotiv Remotiv

Stressz a munkahelyen: hogy kerüljük el, hogy bánjunk el vele?
 

Stressz a munkahelyen: hogy kerüljük el, hogy bánjunk el vele?

Időnk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ezért korántsem mindegy, hogy ott milyen környezet vagy általános közhangulat vár ránk nap mint nap. Hogyan birkózzunk meg a folyamatos stresszel, vagy szélsőséges esetben hogyan kerüljük el az ezt követő depressziót, hogyan ne váljunk a munkánk rabjává? Cikkünkben ennek járunk utána.

Remotiv Remotiv

Jönnek a szürke hétköznapok: mit tegyünk, hogy megmaradjon a jókedvünk?
 

Jönnek a szürke hétköznapok: mit tegyünk, hogy megmaradjon a jókedvünk?

Vége a nyárnak. A nyárnak, amelyet nagy lelkesedéssel megterveztünk, vártunk, majd kiélveztük a szabadság minden pillanatát. Aztán újra munka, de életben tartott minket, hogy a balzsamosan meleg estéken jó volt üldögélni a hangulatos, szabadtéri helyeken egy ital mellett, vagy hétvégén a strandon tovább élvezni a nyarat. Most azonban nyakunkon a hideg, borús őszi napok. Összegyűjtöttünk pár tippet arra, hogy hogyan őrizzük meg jókedvünket és vitalitásunkat az évszakváltással.

Remotiv Remotiv