szerző:
hvg.hu

A Citroënt hosszú évek óta a könnyű haszongépjármű piac meghatározó szereplőjeként tartják számon. A könnyű haszongépjármű piaci tendenciákat folyamatosan követő típuskínálatnak köszönhető, hogy 2005-ben a Citroën 10,2 százalékos piaci részesedést ért el Európa 26 országában.

© Citroën
Az új Jumper piaci bevezetésével a Citroën elsődleges célja az előző modellek által tizenkét év alatt elért kereskedelmi sikerek kamatoztatása és újabb piaci részesedések szerzése. Az új Jumper teljesen újragondolt felépítése a térfogat és a hasznos teher szempontjából többféle variáció kialakítását teszi lehetővé. Négyféle hosszúságban, háromféle tengelytávval és háromféle magasságban rendelhető. Ennek köszönhetően az általa kínált hasznos rakodótérfogat
8 köbmétertől egészen 17 köbméterig terjed, míg korábban a maximum 14 köbméter volt. Az eddigi maximum 3,5 tonnás össztömeg határt túllépve az új Jumper, az adott változattól függően, akár a 4 tonnát is elérheti (ebben az esetben a hasznos teher 2 tonna). Az új Jumper azon egyedülálló elsőkerékhajtású könnyű haszongépjárművek egyike, amely 3,5 tonnánál nagyobb össztömeget kínál. A típuscsalád a standard változatokat (lemezelt és üvegezett furgonok), a személyszállító kombikat és a szimpla-, ill. dupla fülkés platós változatokat foglalja magába.

© Citroën
Az új Jumper stílusa elsősorban a vezető kényelmét szolgálja, hangsúlyozva a gépjármű funkcionalitását érintő számos előnyt. Ilyenek például a lökhárítóban kialakított fellépők, amelyek nagyban megkönnyítik a szélvédő tisztítását. A vezetőtér ergonómiai kialakításának és kitűnő hangszigetelésének köszönhetően a vezetőfülke a legigényesebb áruszállítók elvárásainak is megfelel. A rendkívül alacsony rakodási küszöbmagasság jelentős mértékben megkönnyíti a rakodótérhez való hozzáférést.

A motorkínálat háromféle motorból áll: a 2.2 HDi 100 (74 kW/100 LE), a 2.2 HDi 120 (88 kW/120 LE) és a 3.0 HDI 160 (115 kW/157 LE). A felsorolt motortípusokhoz kézi sebességváltók kapcsolódnak. A két utolsó típus hatfokozatú váltóval rendelhető.

Bővült az új Jumper felszereltségi szintje és számos olyan opciót tartalmaz, amely a könnyű haszongépjárművek piacán ritkán fordul elő, mint pl. a hővisszaverő szélvédő, a lámpák automatikus bekapcsolása, vagy a színes kamerával rendelkező tolatóradar. Az új Jumper rendkívül biztos és precíz menettulajdonságokkal rendelkezik . A szériában kínált ABS és az adott változattól függően opcióként rendelhető ESP tovább növeli a gépjármű biztonságosságát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Autó

Buggyt mutat be a Citroën Madridban

Az eddigi legteljesebb és legmodernebb típuskínálatát felvonultatva készül a május 25. és június 4. között tartott madridi autószalonra. A cég az új Jumper mellett, a hagyományos csomagterű új gépkocsiját, a C-Triomphe modellt is kiállítja.

hvg.hu Autó

2 az 1-ben - vezérelt váltó a Citroentől

Április 5-én, Jean-Martin Folz, a PSA Peugeot Citroën elnöke új gyártóegységet avatott fel a Valenciennes-i gyárban, ahol a vezérelt MC típusú hatfokozatú mechanikus sebességváltók (MCP váltók) készülnek majd.

automenedzser.hu Autó

A jövő hírnöke

A megújult Citroen C5 feltűnő autó. Bálnatestét finomabbra, izgalmasabbra rajzolták, miközben jó tulajdonságait a jövő mérnöki megoldásaival fokozták. A francia csatahajó a cégvezetőket veszi célba.

hvg.hu Autó

Három Citroën a Szardínia ralin

A 2006-os FIA rali világbajnokság első hat futama után Sébastien Loeb, Daniel Elena és a Kronos Total Citroën csapat, négy egymást követő győzelmének köszönhetően az élen áll mind a pilóták, mind a konstruktőrök versenyében.

automenedzser.hu Autó

Cégautó piperetükörrel

A Citroen C3 a maga bumfordi domborulataival, izgalmas külsejével és fantáziátlan belterével együtt szerethető kisautó. Legjobb tulajdonsága mégis az, hogy erős motorja páratlanul takarékos. Csak megy és megy, viszont nagyon nőkre szabott.

automenedzser.hu Autó

Kiugrasztja a kisördögöt

Nincs annál izgalmasabb, mikor egy törpe autó meglódul és lehagyja az egész sort, sőt az egész utcát, de még a várost is. A C2-es sportváltozata élő legenda, szerethető kis dög.

hvg.hu Autó

Jelentős növekedés a Citroënnél

A Citroën az év első negyedévében összesen 2050 személy-, illetve haszongépjárművet értékesített, ami a piac 9,2 százalékos bővülésénél intenzívebb, több mint 30,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Citroën ezzel a 8. legnépszerűbb márka Magyarországon. Piaci részesedése 4,3 százalék, ami 0,7 százalékponttal magasabb a 2005 első negyedévinél.

hvg.hu Világ

Kihívó és mulatságos a jövő Citroënje

Az autózás újfajta élvezetét hirdeti a Citroën új, piros belsejű Bolognában bemutatott tanulmányautója. A kreatív kísérletezés gyümölcseként megszületett jármű elsődleges feladata a vezetés felhőtlen élvezetének megteremtése.

Ed Sheeran kereste a legtöbb pénzt koncertezéssel, de Elton John állt a legtöbbször a színpadon

Ed Sheeran kereste a legtöbb pénzt koncertezéssel, de Elton John állt a legtöbbször a színpadon

Kubába utazott a bukott bolíviai diktátor

Kubába utazott a bukott bolíviai diktátor

Az adóhivatal egymilliárd forintot fizet Mészáros Lőrinc volt jobbkeze cégének

Az adóhivatal egymilliárd forintot fizet Mészáros Lőrinc volt jobbkeze cégének

Mégsem szigorítják a munkaügyi bírságokat

Mégsem szigorítják a munkaügyi bírságokat

Ha ezt az apró chipet tényleg behelyezik az agyunkba, az sok mindent megváltoztathat

Ha ezt az apró chipet tényleg behelyezik az agyunkba, az sok mindent megváltoztathat

Elő a sílécekkel: megnyitott az eplényi síaréna

Elő a sílécekkel: megnyitott az eplényi síaréna