A Skoda Fabiánál kisebb autó 7-8 ezer euróba kerülne és a azt főként az indiai, kínai, orosz piacra szállíthatnák, olyan piacokra, ahol az ár önmagában is vásárlást eldöntő tényező. Winterkorn a közelmúltban beszélt arról, hogy a Brazíliában gyártott VW Foxnál kisebb autó gyártását tervezik, olyat amely azonban még négy utast befogadására lenne alkalmas. A VW vezér szerint az Indiát, Kínát megcélzó autót Nyugat-Európában is forgalmaznák.
A Fabiánál kisebb autót tervez a Skoda
Új kisautó gyártási tervét jelentette be nemrégiben a Volkswagen-csoport vezetője, Martin Winterkorn. A Hospodarske Noviny című cseh lap a VW leányvállalatának, a Skodanak vetőjére hivatkozva közli, hogy az új kisautókat a Skoda művek gyárthatná.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.