Ahhoz, hogy gond nélkül megússzuk az ilyen helyzeteket, elengedhetetlen a higgadt...
automenedzser.hu
Ahhoz, hogy gond nélkül megússzuk az ilyen helyzeteket, elengedhetetlen a higgadt magatartás, a lélekjelenlét. Aki hajlamos a pánikra, ilyen körülmények között jobban teszi, ha nem ül autóba, így magát és másokat is megkímélheti a veszélytől.
A köd mértéke és sűrűsége is változhat, a csökkent látási viszonyt jelentő 100 méter körüli látótávolságtól addig, hogy néha az autónk orrát is alig látjuk. Nyilván ilyen körülmények között senkinek sem ajánlott a vezetés, hiszen nullára kellene csökkenteni a reakcióidőt, a reakcióidő alatt megtett utat, valamint a fékutat. Erre viszont pillanatnyilag sem mi, sem a technika nem képes, így aztán nem megoldható, hogy időben és megfelelő módon reagáljunk az eseményekre.
Kiindulási pontként fontos, hogy ilyenkor indulás előtt ellenőrizzük az autónk világítását. Győződjünk meg arról, hogy mindegyik lámpánk működik. Tegyük próbára a ködlámpát is (ha van), valamint a hátsó záró fényt. Ezekkel kerülhetjük el, hogy ne az utolsó pillanatban vegyenek észre minket.
A felelőtlenség ködben is kísért az utakon. A minap hasonló látási viszonyok mellett autóztam körülbelül 10 kilométert, és ezalatt három olyan autó jött velem szembe, amelyiknek még a helyzetjelzője sem volt felkapcsolva. Az ilyen magatartással nem csak a saját, hanem a szembejövők életét is kockára teszik a felelőtlen autósok.
[[ Oldaltörés: Képzeljük magunkat a másik helyébe ]]
Fontos, hogy mindig a belátható távolság mértéke határozza meg a sebességünket. Itt nemcsak arra kell gondolnunk, hogy mi meddig látunk el, hanem képzeljük magunkat a szembejövő autós helyébe, akinek esetleg nem olyan tökéletes a látása vagy jobban izgul a kelleténél, ami szintén korlátozza az észlelést, esetleg a köd eloszlási sűrűségéből adódóan kerül hátrányos helyzetbe.
Problémát jelent, hogy egyáltalán megtaláljuk-e az út nyomvonalát. Erre jó taktika, ha „az egyik“ szemünket az út szélén tartva követjük a vonalvezetését. Így jobban felkészülhetünk az út széle felől ránk leselkedő veszélyekre (gyalogos, kerékpáros, motoros, parkoló autó, stb.). Ne feledkezzünk el arról sem, hogy ilyenkor az útkereszteződéseknél is drasztikusan lecsökken az oldalirányból érkező autók észlelhetősége is, hiszen a lámpáinak a fénye sem árulkodik róluk. Ha ismerős terepen közlekedünk, erre jó előre gondoljunk, és ennek megfelelően változtassuk a sebességünket is.
Néhányan úgy próbálják pótolni a ködlámpa hiányát, hogy felkapcsolják a reflektort. Ez elhibázott döntés, mert így az erős fény visszatükröződik a vízcseppekről, csak fényes káprázatot kapunk eredmény gyanánt, ami tovább csökkenti a látótávolságot.
A köd és a sötét kombinációja tovább nehezíti a helyzetet. Ahhoz, hogy képesek legyünk megbirkózni a hirtelen felmerülő helyzetekkel, elengedhetetlen a kormány laza fogása a megfelelő helyen, hogy kellő mértékben és gyorsasággal tudjuk tekerni a kívánt irányba, ahogyan a helyzet megkívánja.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.