A baleset vasárnap egy óra körül történt a Pest megyei település vasútállomásánál lévő vasúti átkelőhelyen. Egy személyvonat Vác felől érkezett az állomásra, amikor a második kocsijának nekiütközött egy, a kereszteződésbe hajtó IFA teherautó. Az első jelentések szerint a teherautóban tűz is keletkezett, ezt azonban a MÁV részéről nem erősítették meg. A teherautó vezetője arra hivatkozott, hogy nem működött a fénysorompó, a vasúttársaság adatai szerint viszont nem volt hibás a biztosító berendezés. Az ütközés egyébként nem okoz fennakadást az érintett szakasz vasúti forgalmában, mert a balesetet szenvedett szerelvényt az állomás vágányain ki tudja kerülni a többi arra haladó vonat.
Személyvonattal ütközött az IFA
Személyvonattal ütközött egy teherautó Őrbottyánban, az ütközés következtében a teherautó sofőrje megsérült.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.