szerző:
automenedzser.hu

A BMW X6 oldalablakai keskeny csíkjával és a far irányába enyhén ereszkedő tetővonalával egy kupé arányait testesíti...

©

A BMW X6 oldalablakai keskeny csíkjával és a far irányába enyhén ereszkedő tetővonalával egy kupé arányait testesíti meg. Utasterében – ugyancsak a kupékra jellemzően – a vezető és az első utas mögött további két személy számára kínál helyet. A megnövelt szabadmagasság, a markánsan kiformált kerékjáratok, a négy ajtó és a nagyméretű csomagtér-ajtó, illetve a magasan húzódó övvonal a további BMW X-modellek stílusbeli közelségére utalnak. Ez a formavilág a menetdinamikai képességek autentikus kifejezője, amelyet a BMW X6 hajtás- és futómű-technikái nemcsak utcán, hanem mindenfajta terepen is következetesen biztosítanak.

©

A hátsó ülések mögött rendelkezésre álló csomagtér mérete 570 literével jóval meghaladja a kupémodellek esetében megszokottakat. A tágas csomagtartó így többek között a négy személy mögött, akár négy golftáskát is elnyel. A szállítási kapacitás bővítésére az aszimmetrikusan osztott hátsó üléstámla lehajtható, a csomagtartó térfogata ekkor 1450 literesre nő. A széria kétfokozatú gázrugó pedig a felső végállás egyéni beállítását is lehetővé teszi. Ezzel például az alacsony belmagasságú parkolóházakban hatékonyan előzhetők meg az ajtó esetleges sérülései.

©

Háromszáz lóerő, 400 Nm nyomaték, vagy 286 lóerő és közel 600 Nm nyomaték. Ez volt a mai menü, különleges kupéterepjáróba vagy terepjárókupéba csomagolva. A BMW az X5-ös után egy újabb kategóriát teremt a szabadidőautók piacán, az SAC, azaz a sport activity coupé izgalmas játékszer, persze egy BMW-től nem is várnánk mást. Masszív külső, furcsán lecsapott hátsó, hatalmas kerekek, agresszív tekintet, csúcstechnika, bivalyerős motorok, harapós fékek és tengernyi biztonságot fokozó elektronika. A komfortos belseje minden igényt kielégít, napokba telik, amíg minden funkciót elsajátítunk. 

A variálható, testreszabható ülések, a többzónás klíma, a tolatóradar, a szélvédőre kivetíthető kijelző, a csúcshifi a kormányról kapcsolható hatsebességes automatikus váltó mind kevés ahhoz az élményhez képest, ami az indítógomb megnyomásával ránk ront. Legyen az dízel vagy benzines, szépen muzsikálnak a nagy motorok, még a dugóban is élmény az X6-os. De igazán a pályán van elemében, hatalmas – egyes tesztautókon hátul 315-ös gumik voltak – kerekein sportkocsikat megszégyenítő módon suhan. Terepen nem kóstoltatták meg a kocsikat, valószínűleg kevés olyan bolond lesz, aki a 20 milliós autóját elviszi a somogybabodi dagasztóba, de télen, vitorlást vontatva, vagy útban a hegyi házhoz a felfrissített, megújított összkerékhajtás csak a hasznunkra válik.

[[ Oldaltörés: Mit tud az xDrive? ]]


©

Az X6-osra sokan rábökik, hogy ez az X5-ös kupésított változata. Részben igazuk van, de hogy teljesen ne legyen az, a BMW mérnökei néhány különlegességet beépítettek. Ilyen az a DPC, amelynek révén a külső íven futó kerekekre mindig nagyobb nyomaték jut, így pontosabb és hatékonyabb a fordulás. A fedélzeti kijelzőn ezt a módot is meg lehet jeleníteni, látványos, ahogy egy-egy erőteljesebb kanyarodáskor áttevődik a nyomaték az egyik oldalról a másikra, vagy egy ahogy egy gyors visszaforduláskor szinte egy kerékre összpontosít az xDrive.

A BMW X6 szériakivitelében kínálja az xDrive intelligens összkerékhajtási rendszert, amely a hajtónyomaték változó elosztásáról gondoskodik az első és a hátsó tengely között. Az első ízben a BMW X6 modellekben bemutatott, és ugyancsak a szériafelszereltséghez tartozó dinamikus nyomatékelosztás-szabályzás a nyomaték szintén változó elosztását teszi lehetővé, ám ezúttal a két hátsó kerék között. A pillanatnyi vonóerőtől függetlenül például a külső kanyaríven haladó hátsó keréken aktívan megnöveli a nyomatékot. Ez a világszerte egyedülálló rendszer már alacsony sebességek mellett is a kormányzás pontosságának, és ezzel a jármű irányíthatóságának jól érzékelhető javulását eredményezi. Mindemellett a gyors kanyaríveken, sőt még a hirtelen kormánymozdulatok vagy a váratlan gázelvételek alkalmával is segít megőrizni a jármű stabilitását, valósággal új menetdinamikai dimenziókban téve lehetővé a biztonságos haladást.

 

©

A BMW xDrive a normál menethelyzetek során 40:60 arányban osztja el a hajtónyomatékot az első és a hátsó tengely között. Ennek során szenzorok figyelik a kerekek esetleges kipörgését, s a rendszer a másodperc tört része alatt meg tudja változtatni a nyomatékelosztás arányát. A hagyományos összkerékhajtási rendszerektől eltérően a BMW xDrive „előrelátó” módon nem csupán akkor reagál, amikor valamelyik kerék már túlpörgött. E tulajdonságaival az xDrive a BMW X6 menetdinamikai adottságait is jelentősen javítja, mivel minden alul- és túlkormányozottsági tendenciát még időben felismerve hatékonyan avatkozhat be. Az DPC segítségével e reakciók még gyorsabban és az adott szituációhoz még jobban adaptált formában következhetnek be. 

©

A menetdinamika terén az első sports activity coupé valósággal új dimenziókat nyit, ami jól érzékelhetően megnövekedett mozgékonyságában, a gyors kanyaríveken is egyedülálló stabilitásában és a síkos úton is biztos vonóerő-átadásában nyilvánul meg. Erőteljes motorok, a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás, a dinamikus menetstabilizáló, az opcióként rendelhető aktív kormányzás és az adaptive drive (Az Adaptive Drive érzékelők segítségével folyamatosan információkat kap a sebességről, a bekormányzási szögről, a hosszirányú és oldalgyorsulásról, a karosszéria gyorsulásáról, a kerekek szöggyorsulásáról, valamint a karosszéria pillanatnyi magassági helyzetéről. A rendszer ezen adatok alapján szabályozza a stabilizátorok léptetőmotorjait illetve a lengéscsillapítók szelepeit. A kellően gyors és megbízható koordinációhoz az Adaptive Drive rendszere a FlexRay nagysebességű adatátviteli csatornát alkalmazza. A BMW a világ első autógyártója, amely a FlexRay technológiát szériamodelljeiben is alkalmazza.) képezik a megnövelt hátsó nyomtávval közösen a kiemelkedő menetdinamikai képességek alapjait.

Mindez hogy szolgál egy profi vezetéstechnikai pályán? Félelmetesen biztonságos, gyomorforgatóan jól viselkedik az autó extrém helyzetekben is. Az összes menetdinamikai csúcssegéddel ellátott autót szinte nem lehet kiborítani egyensúlyából, pörög, csúszik a kocsi, de uralható. Kikapcsolt menetstabilizálóval más a helyzet, de még akkor is meg lehet úszni 360 fokos fordulás nélkül. Annak, akinek nem sikerült, rendesen kiborult a gyomra. Szlalomban is óriási az autó, vizes vészfékezésnél az aktív kormányzás segít egyenesben tartani a kocsit. A fékpedál berúgásakor elengedtük a kormányt, de az autó egyenesen haladt tovább és a biztonsági határon belül megállt.



[[ Oldaltörés: Motorok, árak ]]



©

A BMW X6 modellekben tartja világpremierjét a kettős turbófeltöltővel és második generációs közvetlen benzinbefecskendezéssel működő új V8-as motor is. A 4,4 literes aggregát 300 kW/407 LE teljesítményével és a rendkívül széles, 1750 és 4500 percenkénti fordulatszám közötti tartományon rendelkezésre álló 600 newtonméter maximális forgatónyomatékával a BMW X-modellekben valaha is alkalmazott legerősebb hajtómű. 

A BMW X6 másik benzinmotoros változatát a BMW motorpalettájának legerősebb soros, hathengeres tagja hajtja, ezt ki is próbálhattuk. Ez az aggregát a BMW X6 xDrive35i modellben 3,0 literes hengerűrtartalmából 225 kW/306 LE maximális teljesítményt produkál. E magas névleges teljesítmény 5800 és 6250 percenkénti fordulatszám között jelenik meg a főtengelyen, a 400 newtonméter maximális forgatónyomatékát pedig az 1700 és 5000 percenkénti fordulatszám közötti tartományon kínálja.  

©

Két turbófeltöltő, közvetlen üzemanyag-befecskendezés, a lehető legmagasabb fokú sportosság – a BMW X6 palettájának legerősebb dízelmotorja érdekes párhuzamokat vet fel a két benzines erőforrással. A vezérelt töltésű ikerturbóval (Variable Twin Turbo; VTT) szerelt, 3,0 literes, soros, hathengeres dízel erőforrás szintén a szuperlatívuszok motorja. Teljesítménye 4400 percenkénti fordulatszámnál 210 kW/286 LE, amivel világszerte kategóriája legsportosabb hajtóművének számít. A BMW X6 xDrive35d azonban egyéni, semmi mással össze nem téveszthető karakterrel, s egészen különleges műszaki megoldásokkal is rendelkezik. Teljes egészében alumínium forgattyúházával, a vezérelt töltésű ikerturbó (Variable Twin Turbo; VTT) rendszerével és a piezo-injektorokkal működő, harmadik generációs common-rail üzemanyag-befecskendezéssel e motor valóban ideális adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy az imponáló erőt kiemelkedő gazdaságossággal párosítsa. Már 6,9 másodperc elegendő számára a 100 kilométer/órás tempó eléréséhez, csúcssebessége eléri a 236 kilométer/órát. Ezt ezúttal nem próbáltuk ki, csak az M3-ason megengedett 130-cal haladtunk, igaz kigyorsításkor éreztük bődületes erejét. 

Az X6-ost már lehet rendelni, de május vége előtt még nem lehet birtokolni. Sikerére jellemző, hogy elővételbe megrendelték az egész idei keretet, tehát ha valaki még idén akar, siessen a kereskedőkhöz. Vigyen magával pénzt is: a legolcsóbb, 235 lovas kis dízel 15,995 millió, a 3,5d 16,786 millió, a 3,5i 17,163 millió és az 5,0i csúcsmodell 21,711 millió forintba kerül.

 


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Több mint félmillió tüntető vonult utcára Barcelonában

Több mint félmillió tüntető vonult utcára Barcelonában

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk