A végzetes baleset szerdán este fél nyolckor történt az autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, Bőny térségében. Hegyeshalom felől Budapest irányába haladt egy Honda 600-as motorral egy 29 éves osztrák nő. Egy enyhe jobbkanyarban letért a belső sáv melletti aszfaltozott útpadkára, majd érintőlegesen ütközött a pályatesteket elválasztó szalagkorláttal. Ekkor megpróbálta a motorját visszakormányozni az útra, de ez nem sikerült, így többször nekipattant a szalagkorlátnak, majd elakadt a korlátban, lerepült a motorjáról, és a belső szalagkorlát mellé esett. A motorkerékpár ezután még üresen továbbgurult, és a forgalommal szemben, a vízelvezető árok alján állt meg. A szerencsétlenül járt 29 éves nő a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.
Kórházban halt meg a korlátnak ütköző motoros
Kórházba szállítását követően életét vesztette az a huszonéves osztrák nő, aki motorjával szalagkorlátnak hajtott az M1-es autópályán.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.