szerző:
Biró Csongor
Tetszett a cikk?

Már értem, miért olyan vidám emberek a ralipilóták, miért tapadt Herczig Norbert arcára mosolya. Két perc csupán, ennyi volt, de felért azzal az élménnyel, amit életem eddigi legnagyobb G-terhelése okozott a torinói bobpályán. Akkor nagyon féltem, most nagyon boldog voltam.

Fabia-tulajdonosként és újságíróként is égő lett volna, ha engedek ösztöneimnek, és kihagyom ezt a nem mindennapi tesztet. Ezzel győzködtem magam, miközben már az autó látványától összeszorult a gyomrom, elöntött a gőz és olyan ideges lettem, mint még soha. Szinte pánikroham tört ki rajtam, nem szeretek veszélyes autókban ülni, ha nincs előttem a kormány. A kollégák lelkesedése és Norbi mosolya áttörte bennem a gátakat, és lesz, ami lesz alapon engedtem a nyomásnak. Kedvesen bepréseltek az ülésbe, becsatoltak úgy, hogy levegőt csak módjával kaptam. Próbáltam kommunikálni a magyar bajnokkal, de csak mosolygott. Mondtam, csak lassan, mert már most rosszul vagyok. Válasz: mosoly.

am

Nehezen kattant hátramenetbe az autó, egy csapattag navigálta a rükvercet. Már nem volt visszaút, magam elé engedtem a karjaimat és koncentráltam, arra, hogy előre nézzek. Felüvöltött a motor, de olyan hangon, amit nem lehet leírni - elnyomta még a Hungaroringen köröző Formula Renault-os autókat is – majd hangos robbanások, csattanások, az autóversenyzés hőskorát idéző zajok között megindult a veszedelem. Az első kanyarban elájultam, az egyenes emelkedőn mire kinyitottam a szemem, már féktávon lógtam az övön magatehetetlenül. Csak a nyálam ne csöppenjen – erőlködtem, aztán észrevettem, hogy könnyű lett hirtelen minden és vigyorgok. Hú, de állati jó: jobbra, majd balra repültünk, megint fék, megint kanyar, visszafordító, lejtő, egy kis homokos csúsztatás, aztán csak a hörgő, az alapjáratot elvesztő motor hangja szólt az agyamban. Függő lettem, veszélyt nem éreztem, csak mérhetetlen örömöt, kiegyensúlyozottságot, boldogságot.

Dobogó a cél

A februárban bemutatkozott Skoda Rally Team Hungaria (Herczig Norbert és Baranyai László) számára nem ment olyan jól a szezon, mint amire számítottak, de a magyar bajnoki harmadik elérhető a Mecsek ralin. Erre adottak a feltételek, hiszen az olasz partner erre a futamra elhozta a Fabia továbbfejlesztett Evo II-es, 270 lovas változatát. Ehhez hasonló gyári autót vezetnek az IRC bajnokai.

Herczig Norbert ralipályafutását a Mlada Boleslav-i márkával kezdte 1997-ben, két évet autózott egy Škoda Favorittal. Ebből a korszakból kiemelkedő a Vredestein Rallyn aratott győzelme, amikor csaknem másfél perces előnnyel végzett az A5-ös géposztály első helyén. A pilóta 1999-re is hű maradt a Škodához, ám egy erősebb, úgynevezett kit-car-ra cserélte a gépet. A „csere” bejött, mert unokatestvére, Herczig Róbert navigálásával – már az A6-os géposztályban – ezüstérmesek lettek. Egy évet – a büdzsé hiánya miatt – kihagytak, de 2001-ben visszatértek egy Felicia kit-carral. Ismét nyertek két versenyt és újra két második helyet – is – szereztek a bajnokságban, így az év végén bronzérmesek lettek. A Veszprém Rally-n három évvel később, de már egy Škoda Octavia WRC-vel is győzni tudott Herczig Norbert. Ám ez az első hely már nem géposztályban, hanem az abszolút sorrendben aratott diadala volt.

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Biró Csongor Autó

Skoda Fabia teszt: munkatárs

A ráncfelvarrott Skoda Fabia 1,2 TSI nemes ötvözete egy jó formájú, használható, praktikus, értékálló és értéktartó kisautónak, valamint egy modern, korszerű, könnyű, gazdaságos, dinamikus és takarékos motornak. A test és lélek egysége nem csupán prózai, élmény az autó vezetése. És ez komoly dicséret egy nem sportos kisautónak.

hvg.hu Autó

Vezettük az új Fabia kombit

2007 nem múlhat el újabb Fabia-bemutató nélkül, a kombi változat nagy családba érkezik. Európa útjain 640 ezer fut a kis puttonyos előző szériájából.

hvg.hu Autó

Megéri a gázos Fabia?

A Skoda egyre több dual modellt kínál, az Octavia régi és új típusa, a Roomster és a Praktik mellett az új Fabia is kérhető gázos hajtással. Vajon megéri?

Biró Csongor Autó

Vezettük: új Skoda Fabia, új Skoda Roomster

Sose hittem volna, hogy élvezni fogom a ráncfelvarrott Fabia menetpróbáját. Titokban a 180 lovas Fabia RS-re vágytam, de az csak pár hét múlva készül el Mlada Boleslavban. A skodások azonban kitettek magukért, az Athén környéki mélykék tengerparton minden új motor-, szín-, és karosszéria-változatot kipróbálhattunk.