Születésnapi buliról tartott haza az a két 16 éves lány, akik vasárnap hajnalban egy balesetben életüket vesztették. A jármű vezetője előzés közben elvesztette uralmát az autó felett, és villanyoszlopnak ütközött Cegléd belvárosában hajnali 3 óra előtt nem sokkal. A kocsiban hatan ültek.
A születésnapját ünneplő lány édesapja a Blikknek azt mondta, még mindig a hűtőben várja születésnapi tortája, de már sosem fogja elfújni a gyertyákat. Mint mondta, két hétig készült a bulira, rendes, jól nevelt lány volt.
A másik lány – aki a kórházba szállítást követően hunyt el – édesanyja azt mondta, ők mentek volna értük a buliba, de a lányok nem várták meg őket.
A kocsiban ülő egyik utast kulcscsontöréssel ápolják a kórházban, J. Krisztián, a baleset részleteire nem emlékszik, mivel aludt. "A baleset után sokkot kaptunk, láttuk, hogy Brigin már nem lehet segíteni" – mondta.
A Blikk azt írta, az autót egy 18 éves férfi vezette, aki alig egy éve kapta meg a jogosítványát. Az elsődleges adatok szerint nem ivott és nem drogozott.