„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
Kurucz Éva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ismeri az elfogadott kormányrendelet tartalmát, a rendszer január 1-jétől esedékes változásaihoz szükséges, egyébként kis léptékű informatikai fejlesztés folyamatosan zajlik, a tervezett ütemben halad.
2015. január 1-jétől – azaz csütörtöktől – az új matricatípusok hozzáférhetővé válnak – közölte a szóvivő, kijelentve: "nem lesz csúszás".
A Magyar Nemzet hétfőn azt írta: a kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.