szerző:
hvg.hu

A régóta ígért SUV szokatlan névét, a Kanári-szigetek egyikén található rusztikus vidékről, Roque Bentaygaról kapta.

A Bentley első SUV-jének rövid története eddig legalább olyan rögös, mint a vidék, amelyről elnevezték. Emlékezetes, hogy amikor a kocsi első koncepciója megjelent 2012-ben, annyi kritika érte, hogy végül a Bentley átterveztette.

A gyártó által csak ultraluxus terepjárónak titulált típus tesztfázisa zajlik manapság. A kocsik 6.0 literes duplaturbós W12-es, illetve V8-as plug-in hibridként kerülnek majd forgalomba. A hibrid ára valószínűleg rendkívül magas lesz a rivális modellekhez képest, ám a Bentley felmérései szerint a modell iránt érdeklődők legalább 30 százaléka ilyen változatban vásárolná.

A gyártó vezetése mostanra egyébként annyira optimista az új modellel kapcsolatban, hogy míg korábban úgy tervezték, évente 3000 darabot fognak piacra dobni, Volfgang Dürheimer az Autocarnak úgy nyilatkozott, már most látatlanban "eladtak" 4000 darabot.

©

A hírek szerint a kocsit a crew-i központi üzemben gyártják majd, bár korábban felmerült az is, hogy a szlovákiai, Pozsony melletti VW-üzem fogja majd gyártani.

A kocsi 2016-ban kerülhet utcára, pontos ára még nincs ugyan, de várhatóan ebben a tekintetben is új kategóriát teremt majd, a várakozások szerint 300 ezer euró közeli árcédulájával.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mindenük megvan, de szavuk nincs – ezt érzik a volt NDK-sok a falomlás 30. évfordulóján

Mindenük megvan, de szavuk nincs – ezt érzik a volt NDK-sok a falomlás 30. évfordulóján

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog

Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében

Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt