Új utakon: Kínában kezd autógyártásba a Tesla

Az amerikai gyártó a hatalmas piacot jelentő Kínában építheti meg legújabb gyártóüzemét.

  • hvg.hu hvg.hu
Új utakon: Kínában kezd autógyártásba a Tesla

A Tesla előrehaladott tárgyalásokat folytat azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben megnyithassa első kínai gyártóüzemét. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy a Tesla várhatóan még ezen a héten hivatalosan be fogja jelenteni a kínai terjeszkedést: a vállalat Sanghaj városában, a Lingang fejlesztési területen építheti majd fel legújabb gyárát.

A Tesla már régóta tervezi, hogy autógyártásba kezd Kínában, ugyanis ily módon a hatalmas népességű országban jelentősen olcsóbban árulhatja majd elektromos autóit, hiszen azok innentől kezdve mentesülnek majd a 25 százalékos importvám alól. A kínai törvények alapján a Teslának legalább egy helyi autógyártóval társulnia kell ahhoz, hogy felépíthesse a gyárát, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy melyik kínai vállalat lesz a befutó.

2015 óta a kínai a világ legnagyobb elektromos autó piaca, mely a kormányzat ambiciózus tervei szerint a közeljövőben tízszeresére fog nőni. A Tesla kínai forgalma tavaly már 1 milliárd dollár volt, ami egy év alatt háromszoros növekedést jelentett.

Nyílt titok továbbá, hogy a Tesla a közeljövőben egy hatalmas akkumulátorgyárat is fel kíván építeni: az új Gigafactoryért több ország, így például hazánk is versenyben van.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.