„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Vásárosnamény felé vezető oldalon történt a baleset a sztárda borsodi szakaszán.
Autó és teherautó ütközött szombat délután az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 167-es kilométernél, a balesetben az autó vezetője meghalt – közölték a katasztrófavédelemtől.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőkürt térségében történt balesethez a tiszaújvárosi és a mezőcsáti hivatásos tűzoltókat riasztották, a mentést megkezdték.
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.