szerző:
hvg.hu

Ez egy igazán figyelemre méltó pajtalelet.

Az ilyenfajta hírek elég hamar bejárják az autós sajtót, mert nem semmi, hogy gyakorlatilag nulla kilométeres, negyed évszázados autókat találjanak, ráadásul csapatban.

Egy ilyen páratlan dolog történt most Bulgáriában, közelebbről Blagoevgrad városában, ahol egy gyártelepen találták az autókat. Az összes autó 1994-es gyártmányú a BMW 5-ös sorozat E34-es szériájából, amelyek nagy része 520i és 525i vagyis hathengeres járgány.

Egy bolgár Facebook oldal szerint a kocsik vélhetően egy autókölcsönző számára lettek leszállítva, de, hogy miért nem használták őket, azt nem tudni. Mindenesetre ez egy elég komoly fogás, főleg annak az aukciós cégnek, amely majd áruba bocsátja őket, 15 000 euró körüli árakon.

Megemlítenek egyébként ezzel kapcsolatban egy olyan nehézséget, hogy mivel ezek még nem rendszámozott autók, nem lehet majd őket forgalomba hozni, a jelenlegi emissziós normák miatt, amelyeket ezek nyilvánvalóan nem teljesítenek. Így, az a megoldás marad, hogy vissza kell őket vinni Németországba, ahol retro járművekként kaphatnak engedélyt, majd onnan akár ismét visszakerülhetnek akár Bulgáriába is, de vélhetően ilyen előéletű autókra, meglesz a kereslet már nyugaton is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nyomoz a rendőrség a rágalmazó telefonos kampányokat végző cég után

Nyomoz a rendőrség a rágalmazó telefonos kampányokat végző cég után

Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan

Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

Börtönbüntetésre ítélték a francia jobboldal ismert magyar származású politikusát

Börtönbüntetésre ítélték a francia jobboldal ismert magyar származású politikusát

Pörög a magyar építőipar, de közelíthet az aranykor vége

Pörög a magyar építőipar, de közelíthet az aranykor vége

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból