Tanúskodnia kell a budakeszi 3D-s zebra készítőjének

A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított nyomozást.

  • hvg.hu hvg.hu
Tanúskodnia kell a budakeszi 3D-s zebra készítőjének

Szemző Áron a Momentum budakeszi képviselője tavaly szeptember 11-én hajnalban felfestett egy háromdimenziós hatású gyalogos-átkelőhelyet a város egyik forgalmas helyszínén. Az általános iskola, bölcsőde és buszvégállomás közelében található helyen már ezt megelőzően kijelölték a zebrát, meglátása szerint Szemző csak felgyorsította a folyamatot és a lakók érdekében cselekedett.

"Egyesek szerint ezzel bűncselekményt követtem el. A rendőrség tudomásom szerint közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ezzel kapcsolatban hívtak most be tanúskodni" – posztolta hétfőn az egy évvel korább történtek folyamányaként a momentumos politikus.

"Ezzel kapcsolatban az álláspontom nem változott. Ha az, hogy festettem egy messziről is látható 3 dimenziós zebrát, amin bárki biztonságosan átkelhet, veszélyes a társadalomra, akkor a tetteimért természetesen vállalni fogom a felelősséget" – tette hozzá Szemző.

Az önkényes zebrafestést követően néhány nappal később az illetékesek hivatalos csíkozást festettek fel a forgalmas helyszínen.

A háromdimenziós hatást keltő egyedi gyalogos átkelőhelyet a közelmúltban a dorogiak is jó ötletnek találták, a településen található Iskola utcában április közepén festettek fel egy ilyen zebrát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.