Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tanu

Kacskovics Mihály Béla Itthon

Vízmotor-sztori a Schadl-ügyben: „Kigyulladt a motor, Völner Pál egy palack vízzel segített eloltani”

A Schadl-ügy egyik legérdekesebb szálával foglalkozott a bíróság kedden. A vád szerint a Schadl-Völner páros megpróbált egy egymilliárd forintos pályázatra rákavarni, ez viszont nem jött össze nekik. A motor egyik feltalálója tanúként vallott a bíróságon, vallomásában pedig felbukkant még Orbán Győző is.

Kacskovics Mihály Béla Itthon

Schadl Völnerre hivatkozva követelte egy monori végrehajtói iroda osztalékának felét az egyik tanú szerint

Korábban a monori Sz. Balázs végrehajtó „csak” az irodája osztalékának harmadát fizette Schadlnak a praxisáért cserébe. 2019-ben azonban a tanúk szerint megjelent a képben Völner Pál, és megnőttek a kiadásai. Tanúvallomásokkal folytatódott a bíróságon a Schadl-ügy tárgyalása, a koronatanú F. Vivien előtt pedig élettársát, S. Zoltánt hallgatták meg.

Magyar Országos Közjegyzői Kamara

8 dolog, amit nagyon fontos tudnia, ha szerződést/meghatalmazást ír

Tudta, hogy – kis túlzással – nemcsak a 10 millió futballszakértő országa vagyunk, hanem egy szerződést is szinte mindenki maga meg tud írni? Legalábbis ezt mutatja az a meghökkentő statisztika, miszerint kis hazánkban tízből nyolc szerződés házilag készül, azaz úgy kötik meg, hogy azt sosem látta szakember. Amiből aztán később megannyi probléma adódhat. Érdemes tehát tipikus hibákkal illusztrálva átfutni, mire figyeljünk, mielőtt egy szerződés, meghatalmazás végére kanyarítjuk a nevünket.

Szlavkovits Rita Gazdaság

Az MSZP-s Czeglédy Csaba tanúként is vezetőszáron érkezett a bíróságra

A már hatmilliárdos csalással gyanúsított szocialista önkormányzati képviselőt tanúként hallgatta ki a szegedi bíróság egy az övétől különálló, azzal mégis összefüggő ügyben. Czeglédynek tehát úgy kellett vallomást tennie, hogy ne lehessen megvádolni hamis tanúzással, de ne vádolja meg magát bűncselekménnyel.

hvg.hu Itthon

Felismerték a körúti robbantót

Abban a boltban emlékeztek a Teréz körúti robbantóra, ahol akciója előtt vásárolgatott. A pénztáros felismerte, és személyleírást is adott róla a rendőröknek.

hvg.hu Itthon

Juhász: Rogán Antal bűnözői körökben politizál, le kell mondania – videó

Rogán Antal nem ment el, Portik Tamást viszont elvitték a bíróságra, hogy tanúskodhasson Juhász Péter és Rogán Antal perében. Portik Tamás saját bevallása szerint egyszer 10 millió forintnak megfelelő eurót vitt el személyesen Rogánnak. Rogán minisztériuma szerint Portik hiteltelen és hazudik. Juhász Péter szerint Rogánnak azonnal le kellene mondania minden pozíciójáról, mert bűnözői körökkel áll kapcsolatban.

1 2 3
Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

A címlapról ajánljuk