1956-ba repít vissza ez a 650 millió forintos eladó sirályszárnyas Mercedes
Nemcsak az 50-es években, hanem még ma is tiszteletet parancsol a 300 SL 260 km/h végsebessége.
hvg.hu
1954-et írtunk, amikor a Mercedes előrukkolt az első SL modelljével, melynek típusjelzése a Super Leicht (szuperkönnyű) német szavak kezdőbetűiből állt össze. A W198 kódjelű modell 1963-ig maradt gyártásban, és ezen időszakban 1400 sirályszárnyas kupé, illetve 1858 nyitható tetejű roadster hagyta el a gyártósort.
Magyarországon próbáltuk ki ezt a német rendszámos példányt
Az ezüstszürke fényezésű kocsi motorházteteje alatt egy 3 literes 6 hengeres benzines egység található, mely egy négyfokozatú kéziváltón keresztül juttatja el 215 lóerős teljesítményét, illetve 274 Nm-es nyomatékát a hátsó kerekekre.
Classic Center Köln
A kétajtós sportkupé áttételezéstől függően mintegy 7-9 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, a végsebessége 260 km/h.
Classic Center Köln
Classic Center Köln
A németországi Kölnben árult, 1998 és 2000 között szakszerűen és teljeskörűen felújított Mercedes 300 SL árcéduláján 1 590 300 eurós, vagyis átszámítva mintegy 650 millió forintos összeg olvasható. A hirdetés szerint az autóval eddig 51 953 kilométert tettek meg.
Classic Center Köln
A 300 SL-ből 29 darab teljesen alumínium karosszériás, 80 kilogrammal könnyebb példány is készült, melyek közül az egyik idén év elején 6,8 millió dolláros (2,8 milliárd forint) áron cserélt gazdát.
Igazi ritkaság a full alu-kasztnis kivitel
Karissa Hosek / RM Sotheby’s
Májusban pedig a Mercedes eladta a tulajdonában lévő két 300 SLR Uhlenhaut kupé egyikét, mely 135 millió eurós (55 milliárd forint) kocsi jelenleg a világ legnagyobb értékű autója.
Mercedes
Az utcai használatra is alkalmas versenyautónak tekinthető 300 lóerős különlegességet a Mercedes tesztrészlegének egykori vezetőjéről, az 1989-ben elhunyt Rudolf Uhlenhautról nevezték el.
Mercedes
A világ legdrágább autója ezt megelőzően egy 1962-es Ferrari 250 GTO volt, melyért 2018-ban 48,4 millió dollárt (20 milliárd forint) fizettek.
RM Sotheby's
29,6 millió dollár (12 milliárd forint) volt a legnagyobb összeg, amit korábban egy Mercedesért kifizettek, ez pedig nem volt más, mint egy a Juan Manuel Fangio által az 1954-es F1 szezonban vezetett W196 R.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.