„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Több mint 20 százalékkal nőtt a személyautók gyártása az első fél évben.
Csehországban az első fél évben 738 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a cseh autóipari szövetség.
A számok már közelítenek a válság előtti utolsó év, 2019 adataihoz, de még nem érik el azokat - mutat rá a szövetség. Folyamatosan emelkedik az elektromos és hibrid meghajtású autók száma. A január - júniusi időszakban a három csehországi autógyár 66 771 darab elektromos és 24 514 darab hibrid meghajtású kocsit állított elő, ami több mint 12 százalékos növekedés.
A legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó mladá boleslavi Skoda Auto az első félévben 464 353 darab személykocsit állított elő, 32,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az észak-morvaországi Nosovicében működő dél-koreai Hyundai 177 100 darab autót gyártott, 6,2 százalékkal többet, mint 2022 első felében. Az elektromos és hibdid meghajtásúkocsik aránya 21,4 százalékot tett ki.
A kiskocsikat gyártó japán tulajdonban lévő kolíni Toyota termelése 8,9 százalékkal 97 001 darabra emelkedett. A termelés majdnem felét az elektromos és hibrid meghajtású kocsik tették ki.
A cseh piacon a három autógyár együttesen 53 384 kocsit értékesített, ami éves szinten 19,6 százalékos növekedés. A kivitel 21,8 százalékkal 685 070 gépkocsira emelkedett.
A csehországi kocsik iránti legnagyobb kereslet továbbra is Németországban van - jegyezték meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.