Dehogy halottak a kombik: behuppantunk a Skoda jövőbe mutató puttonyos újdonságába

A Skoda szerint bőven van élet a divatterepjárókon túl, megérkezett a csehek iránymutató vadonatúj kombija, a szekrényszerűen nyitható ajtókkal és négy esernyővel szolgáló Vision O.

Mostanság szinte még a csapból is a magas építésű szabadidő-autók folynak, melyek egyre jobban megnehezítik a klasszikus építésű szedánok és a praktikus kialakítású kombik életét.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy például a kombik iránt 2025-ben ne mutatkozna komoly érdeklődés. A téma egyik legnagyobb szakértője a Skoda, melynek első ilyen jellegű modellje, a Laurin & Klement 110 éppen 100 éve látta meg a napvilágot, ezenkívül pedig az 1946-ban debütált Skoda 1101 Tudorból is készült puttonyos változat.

Az 1959-ben gyártásba került Octaviából egy évvel később érkezett meg a kombi verzió, melynek újkori leszármazottjából 1998 óta több mint 3 millió példány készült, az eggyel nagyobb méretű Superb kombiból pedig 2008 óta mintegy 650 ezer darabot adtak el.

És most itt a hasonló csapásvonal mentén készített szupermodern Vision O, mellyel a Müncheni Autószalonon ismerkedtünk meg testközelből.

Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc

Ezzel a látványos megjelenésű, alacsony építésű és igen praktikusnak ígérkező modellel a cseh márka azt vetíti előre számunkra, hogy hogyan képzeli el a közeljövő elektrifikált kombiját.

A Modern Solid dizájniskola új generációját felvonultató koncepcióautó külsejét egyszerű, tiszta vonalak uralják, melyek nem öncélúak, hanem segítenek az aerodinamika optimalizálásában és a hatótáv növelésében.

Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc

Az elöl-hátul világító logós, süllyesztett kilincses és rejtett ablaktörlős újdonság 4,85 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,5 méter magas. Ily módon az egyedi fehér fényezésű Vision O 15 centiméterrel hosszabb az Octavia kombinál és alig 5 centiméterrel rövidebb a Superb kombinál.

A fejlett önvezető képességekkel kecsegtető kombi műszerfalát 1,2 méter széles látványos Horizon Display uralja – hasonlóan a BMW iX3-hoz és a Xiaomi YU7-hez -, a kormányról rengeteg funkció villámgyorsan elérhető és a fejlett hangvezérlés mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc

A Laura nevezetű digitális asszisztens új AI funkciókkal gazdagodott, az okostelefonos applikáció pedig többek közt Google Gemini támogatású útvonaltervezéssel bír.

A csomagtartó 650 literes és a hátsó üléstámlák ledöntésével 1700 liter fölé növelhető a térfogata – a töltőkábelek a csomagtartó alatti rekeszben tárolhatók.

Viszonyításképp, a jelenleg kapható Octavia kombi 640-1700 literes, a Superb kombi pedig 690-1920 literes raktérrel bír.

Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc

A jól ismert Simply Clever filozófia jegyében megannyi kisebb-nagyobb okos kiegészítő található a fedélzeten. Ilyen például a négy darab rejtett esernyő, a kijelzőtisztító, a hordozható Bluetooth-hangszóró, vagy a beépített mini hűtő.

A részletes specifikációk egyelőre ismeretlenek, a Skoda egyelőre csak annyit árult el, hogy a fenntarthatóság jegyében megannyi újrahasznosított anyagot, illetve 3D-nyomtatott alkatrészt felvonultató Vision O sorozatgyártásba küldendő végleges változata a VW konszern következő évtizedre szánt újgenerációs platformjára épül.

Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
László Ferenc
Skoda Vision O
Skoda
Skoda Vision O
Skoda
Hozzászólások