Horrorlista: napvilágra került a Mercedes költségcsökkentési programja
Ötmilliárd eurót akarnak spórolni, várhatóan elbocsátások lesznek a cégnél.
Az iparágban jelenleg dolgozók töredéke tevékenykedik olyan ígéretes területeken, mint az elektrifikáció, az automatizálás.
A német autóipar válsága a vártnál is súlyosabb lehet: egy friss tanulmány szerint 2030-ig akár 90 ezer újabb munkahely szűnhet meg az ágazatban – írja a Handelsblatt a Német Gazdasági Intézet (IW) Consult elemzését ismertetve. Az adatok szerint 2019 óta már 55 ezer állás tűnt el, jelenleg pedig 1,2 millió ember dolgozik a gyártáshoz kapcsolódó szektorban. A foglalkoztatottaknak viszont mindössze 182 ezren tevékenykednek az olyan ígéretes területeken, mint az elektrifikáció, az automatizálás vagy a digitális összekapcsoltság.
A tanulmány szerint két fő ok áll a leépítések mögött. Az egyik, hogy a német autógyártók nehezen tudnak lépést tartani az elektromos átállással – különösen Kínában, ahol a piaci részesedésük az új hajtástípusok esetében mindössze öt százalék. A másik, hogy a gyártók egyre inkább azokban az országokban termelnek, ahol autóikat értékesítik. Miközben Németország exportja 2014 óta 26 százalékkal csökkent, a külföldi gyártás tízmillió autóra nőtt, ami komoly nyomást helyez a hazai beszállítókra.
A problémák ugyanakkor nem minden régiót sújtanak egyformán. Az IW elemzése szerint 116 térségben az átlagnál sokkal nagyobb az autóipar súlya, közülük 36 különösen veszélyeztetett.
Az elemzők ugyanakkor hangsúlyozzák: több térségben már elindult az átalakulás, új technológiák és iparágak – például az orvostechnológia vagy a megújuló energiák – bevonásával.
Ötmilliárd eurót akarnak spórolni, várhatóan elbocsátások lesznek a cégnél.
A szakértők szerint a munkahelyvesztés mérsékléséhez javítani kell a versenyképességet: bővíteni a töltőinfrastruktúrát, csökkenteni a bürokratikus terheket és mérsékelni a munkaerőköltségeket. Emellett fontos lenne, hogy Németország külföldi gyártókat is bevonjon, így új piacokat nyitva a hazai beszállítóknak.