Nem 5-ös alá, hanem 5-ös fölé! Kipróbáltuk a vadonatúj Renault 4-et

Hazai utakon tettük próbára a 60-as években debütált eredeti Renault 4 21. századi kései leszármazottját, mely tulajdonképpen nem más, mint a retrót alaposan kimaxoló villanyos új Renault 5 némileg nagyobb és praktikusabb testvérmodellje.

A 60-as évek elejére a Renault termékpalettáján már meglehetősen avítt modellnek számított az elérhető árú kocsik kategóriájában versenyző 4CV. Addigra már alaposan eljárt az idő e felett a nem sokkal a háború után debütált farmotoros és hátsókerék-hajtású modell felett, melynek 1961 nyarának végén mutatkozott be a remek fogadtatásra talált utódja.

Ami nem volt más, mint a Renault 4, mely a francia márka első elsőkerék-hajtású személyautójaként vízhűtéses orrmotoros kialakítással és szupermodern ötajtós ferdehátú karosszériával állt hadrendbe. Az R4 instant siker lett, és 1992-ig több, mint 8,1 millió példányt adtak el belőle.

Egy kései gyártású régi Renault 4
László Ferenc

És most itt a szupermodern kései leszármazottnak tekinthető Renault 4 E-Tech Electric, mely újkori 5-ös testvérmodelljéhez hasonlóan, ám annál eggyel nagyobb méretben lovagolja meg a mostanság egyre jobban tomboló retró divathullámot.

Jövünk a francia újdonság hazai menetpróbáján szerzett gyakorlati tapasztalatainkkal!

A 2025-ös vadonatúj Renault 4
László Ferenc

Dizájn

Az általunk már alaposan letesztelt új Renault 5 esetében egyenesen imádtuk a lényegében minden egyes négyzetcentiméteren frappánsan visszaköszönő múltidéző hangulatot, és nincs ez másképp a vadonatúj Renault 4 esetében sem.

A frontrészt ugyanúgy kör alakú fényszórók uralják, mint az immár 64 éves múltra visszatekintő alapmodell esetében, és hátul is ugyanolyan hosszúkás lámpatestekre lehetünk figyelmesek, mint amilyenek a régi R4-esen figyelnek.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

A világító első emblémás és dombornyomott aljú ajtókat kapott újdonságot nem meglepő módon sokkal nagyobb méretű felnikkel szerelik, mint az elődjét, a típus összes kivitele fixen 18 colos kerekeken gördül.

A formatervet ismét remekül eltalálták a dizájnerek, de ahogy az eredeti R5 is sokkal vagányabb volt, mint az R4, úgy a 21. századi utódaik kapcsán is hasonló jelenségnek lehetünk tanúi. Kisebb-nagyobb, rejtett és kevésbé rejtett gegekből azonban ezúttal sincs hiány:

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

Mi újság belül?

Aki ült már új R5-ösben, annak az új R4 is ismerős lesz, a retró hangulat és a kategóriaátlagot meghaladó minőség felettébb hasonló.

Az alul-felül csapott, hagyományos nyomógombos kormány mögött alapáron 7 colos digitális műszeregység található, a jobban felszerelt példányokban pedig 10 colos ez a remek felbontású és ízléses grafikájú kijelző.

A kormány mögött jobb oldalt sajnos ezúttal is hatalmas a zsúfoltság, ugyanis nemcsak a PRND választókar került ide, hanem az ablaktörlő karja és a hi-fi távvezérlője is.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

A kiváló minőségű 10,1 colos infotainment kijelzőn az aktuális Renault trendeknek megfelelően Google-féle operációs rendszer teljesít szolgálatot, látványos formában, komoly tempóval és egyszerű kezelhetőség mellett. Kár, hogy a tolatókamera egészen gyatra képminőséget produkál.

Ezzel szemben jó hír, hogy a klíma külön vezérlőgombokat kapott, és a hangrendszer is egész meggyőzően szól.

Az olcsóbb R4-esekben 4-6 hangszórós Arkamys rendszer teljesít szolgálatot, a drágább autókban pedig 9 utas Harman Kardon hi-fi masszírozza a hallószerveinket.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

El lehet benne férni

Az új R5-öst sok mindenért lehet szeretni, azért viszont kevésbé, hogy a hátul helyet foglalók lábainak elég kevés hely jut, illetve a relatíve kis méretű csomagtartó sem épp barátja a családi felhasználásnak.

A kistestvérnél 22,1 centiméterrel hosszabb és 8,4 centiméterrel nagyobb tengelytávú új R4-ben azonban már nemcsak elöl, hanem hátul is egész jól el lehet férni, és az R5-től eltérően a hátsó utasoknak is jut két USB-C töltőport.

A helykínálatra a 2,2 centiméterrel nagyobb szélesség és 7,4 centiméterrel nagyobb magasság is jó hatással van, és felár ellenében akár 93 centiméteres úton mozgatható vászontető is rendelhető.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

A Capturnél 9,6 centiméterrel rövidebb R4 csomagtartója is egész élhető, a 420 literes puttony a 40/60 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntését követően 1405 literig bővíthető. Viszonyításképp, a sokat emlegetett kistesó hátsó fertálya 326-1106 literes.

A csomagokat az alacsonyan húzódó rakodóperemnek köszönhetően csak 60 centiméter magasba kell emelni, az elektromos mozgatású ötödik ajtó felára 200 ezer forint.

Az utastérben akár 2,2 méter hosszú tárgyak is szállíthatók, és a kisebb-nagyobb rekeszekben összesen 23,3 liternyi apróság rejthető el.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

Hajtóerő, hatótáv, vezetési élmény

Míg a régi R4-esekben 0,6-1 literes benzinmotor és 3-4 fokozatú kézi váltó volt, addig a vadonatúj nekifutásba már csak váltó nélküli villanymotort szerelnek.

Az alapmodell 120 lóerős és 225 Nm-es produkcióra képes, ami 9,2 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé.

A nettó 40 kWh kapacitású és DC-n maximum 80 kW-tal tölthető akkumulátor 308 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, ami csak minimálisan marad el a hasonló aksis R5 312 kilométeres értékétől.

Renault 4
László Ferenc

A hazai menetpróbán egy 150 lovas és 245 Nm-es frontmotorral szerelt példányt sikerült meghajtanunk, melynek 8,2 másodperces 0-100-as szintideje és alapvetően agilis viselkedése városban gyorsan megszerethető, de a városhatár táblán túl sem érződik gyengének a kis francia.

A jelen esetben akár 100 kW-tal is tölthető akkumulátor nettó 52 kWh kapacitású, és 409 kilométeres WLTP-hatótávval kecsegtet.

A barátságos őszi időjárás mellett 14,2 kWh fogyasztást sikerült elérnünk a Budapest-Dobogókő-Budapest útvonalon, ami konkrétan 370 kilométer körüli gyakorlati hatótávot jelent.

Renault 4
László Ferenc

Aszimmetria

Az akkucsomag mindkét verzióban ugyanakkora méretű, azonban míg az 52 kWh-s kivitelben négy, addig a 40 kWh-sban csak három modul található. Utóbbi aszimmetrikus kialakítású, mint ahogy a régi Renault 4 tengelytávja is: a spéci hátsó futómű miatt jobb oldalt 4,5 centiméterrel nagyobb a tengelyek közötti távolság.

A végsebesség minden esetben 150 km/h-ra van korlátozva, AC-töltővel maximum 11 kW-os teljesítmény érhető el, és 170 ezer forintért olyan V2L adapter is vásárolható, melynek révén nagy fogyasztású elektromos készülékek is meghajthatók a kocsiról.

Remek dolog, hogy a hatékonyságra remek hatást gyakorló hőszivattyú minden esetben alapáras tétel.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc

A vezetési élmény nagyon hasonló az R5-ben megtapasztaltnál, azzal a különbséggel, hogy ezúttal egy némileg nagyobb autót terelgetünk néhány centiméterrel magasabban ülve.

A kormány mögötti két kis fül segítségével állítható a rekuperáció és a motorfék erőssége, és ily módon akár egypedálossá is tehető az R4. Ez az átmaszkolt Renault-nak tekinthető új Nissan Micrában is elérhető feature az R5-ben a jövő évtől áll majd rendelkezésre.

Az R5-nél nagyságrendileg csak 40-50 kilogrammal nehezebb R4 hasmagassága 181 milliméter, így a durvább padkák könnyebben leküzdhetők vele, mint a 145 milliméteres hasmagasságú 5-össel.

Renault 4
László Ferenc

Konklúzió, árak

Akinek alapvetően tetszik az R5 retró életérzése, de valamivel nagyobb utas- és csomagtérre, illetve praktikusabb kialakításra vágyik, az nyugodt szívvel lecsaphat az R4-re, ami kevésbé vagány, de minden egyéb fronton hozza a kisebb testvérmodell kvalitásait.

Az R5-höz képest 700 ezer forintos felárat kell fizetni az R4-ért, melynek magyarországi hivatalos indulóára 11,7 millió forint. Az erősebb és jobban felszerelt példányok árcéduláján 13,6-14,4 millió forintos összeg szerepel.

Viszonyításképp, a némileg nagyobb, de sokkal kevésbé karakteres megjelenésű Renault Captur 90 benzines lóerővel 8 millió forinton nyit, a 140 lovas lágyhibridért pedig alaphangon 9,8 millió forintot kell fizetni.

A főbb riválisok közül a 168 lóerős és 43 kWh kapacitású Ford Puma Gen-E 11,5 millió forintos alapárral bír, a 113 lovas Opel Frontera Electric pedig 44-54 kWh-val 10,6-11,5 millió forinttól indul.

Renault 4
László Ferenc
Renault 4
László Ferenc
Hozzászólások