Elnöki ügy: teszten a nyakat fűtő, utat simító DS N°8 francia luxusautó

Kipróbáltuk, hogy hogyan teljesít a gyakorlatban Emmanuel Macron legújabb elnöki autójának alapját adó DS N°8, mely egy 750 kilométeres hatótávval kecsegtető formabontó új elektromos modell.

Az Ötödik Köztársaság 1958-as kikiáltása óta eddig hét francia elnök használt DS-t, SM-et, illetve a közelmúltban DS 5-öt és DS 7-et.

Emmanuel Macron 2017-es beiktatásakor egy DS 7 Crossbacket kapott, melyet 2021-ben egy 20 centiméterrel nyújtott spéci DS 7 Élysée követett a sorban, és az elnök idén váltott egy vadonatúj DS N°8-ra.

Utóbbi francia luxusautót bárki megvásárolhatja, persze páncélozás és zászlórudak nélkül, vagyis a megfelelő pénzmennyiség birtokában nincs akadálya annak, hogy négykerekű fronton belebújjunk egy picit Macron bőrébe.

Hazai utakon fogtunk vallatóra egy DS N°8-at, egész pontosan egy Étoile kivitelt – jövünk a gyakorlati tapasztalatokkal.

DS N°8
László Ferenc

Minek nevezzelek?

A Citroënből néhány éve kivált luxusmárka a közelmúltig szimplán egyszámjegyű számokkal illette különböző modelljeit, ilyen volt például a DS 3, a DS 4, a DS 7 vagy éppen a DS 9. A közelmúltban debütált újabb modellek viszont szakítanak ezzel a nevezéktannal, így a DS 4 felfrissített változata már N°4 típusjelzéssel debütált, és az előzmény nélküli 8-as modell N°8 néven támad.

Az N°8 nehezen sorolható be a hagyományos autós kategóriákba, formatervében izgalmasan vegyülnek egymással a különböző szabadidő-autós, szedános és kupés gének.

Az újdonsághoz külső kialakítás fronton a hazai piacról nemrégiben kivezetett Citroën C5 X áll a legközelebb, mely hasonló hossz mellett jelentősen rövidebb tengelytávot és picit kombisabb hátsó traktust vonultat fel.

11,4 centiméterrel rövidebb a DS 9-nél
László Ferenc
Kör alakú logót vetít maga mellé
László Ferenc

Elegancia fronton nem kapjuk meg ugyanazt a szintet, mint a 2024-ig gyártott alacsony építésű DS 9 szedán esetében.

Ez elsősorban annak tudható be, hogy az utastér alatt végighúzódó combos akkumulátor helyigényét nem teljesen sikerült elrejteni a szemünk elöl, és az enyhén megemelt futómű, valamint a fekete kerékjárati ívek sem feltétlenül javítanak az összképen.

Az egyenforma szopott gombóc SUV-okhoz képest persze sokkal üdítőbb a külcsín, és az elsőtől az utolsó négyzetcentiméterig érződik, hogy a DS Automobiles alaposan kimaxolta a különcködő francia luxus stílust.

12,1 centiméterrel magasabb a DS 9-nél
László Ferenc
Éjszakai fényár
László Ferenc

Vékonyra húzott fényszórók és hosszúkás menetfények fogják közre a funkció nélküli hűtőmaszkot, mely a jobban felszerelt példányokon látványosan világít a sötétben. Az első kilincs süllyesztett, a hátsó pedig a C-oszlop mellett rejtett formában lett kialakítva, a kerekek kiviteltől függően 19-21 colosak.

A karakteres hátsó lámpatestek között jókora felirat hirdeti büszkén egyrészt a kéttónusú fényezésű autó gyártóját, másrészt pontos típusát.

Summa summarum, a DS minden tekintetben kiszolgálja a francia életstílus kedvelőit, a N°8 még véletlenül sem tűnik német, olasz, svéd vagy éppen japán terméknek.

0,24-es a légellenállási együtthatója
László Ferenc

Belső értékek

Az extravagáns francia stílusjegyek az esetünkben kékes hangulatú utastérben is visszaköszönnek. A kellemes fogású bőrkormány egyedi X ágakkal és alul-felül enyhén lapított kialakítással bír, az ajtókon hatalmas méretű látványos hangszórópanelek feszítenek, és a középkonzol idő- és térugrásra emlékeztető grafikája mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A személyre szabható hangulatvilágítás meglepően visszafogott fényű, főleg a második sorban, és illett volna odafigyelni arra, hogy az első ajtó hosszúkás LED-sora ne tükröződjön vissza az oldalablakon.

A minőségérzet mindenesetre egyértelműen átlag feletti, mindenhol kellemes tapintású anyagokkal, finom kialakítású felületekkel találkozhatunk.

DS N°8
László Ferenc
DS N°8
László Ferenc

A kormány mögötti digitális műszeregység a hagyományos kontenteken kívül a gyalogosokat okosan bekeretező opcionális éjjellátó kamera képét is meg tudja jeleníteni.

Az igen szélesvásznú 16 colos érintőkijelző remek minőségű, és bár a felhasználói felület egész gyorsan teszi a dolgát, a menürendszer kezelése nem kevés megszokást igényel, és sajnos a klíma is innen vezérelhető.

A PRND kezelőszerv, az üzemmódváltó és a hangerőállító gombjai a középkonzolon sorakoznak. Bár mostanság egyre több gyártó kezdi elhagyni a hagyományos indítógombot, esetünkben a két kijelző között középen ott figyel a Start/Stop gomb, melyet nem csak úgy finoman, hanem emberesen kell megnyomni.

DS N°8
László Ferenc
DS N°8
László Ferenc

A természetesen elektromosan állítható első ülések fűthetők, szellőztethetők és erősen masszíroznak, sőt, egyes kabrióülésekhez hasonlóan képesek meleg levegővel kényeztetni a nyakunkat. A kormány is fűthető, bár az ülésektől eltérően nem állítható a fűtés erőssége.

Hátul egész jól el lehet férni, bár térérzetben ez még nem a gigantikus belterű Skoda Superb szintje.

A sík padló miatt a hátsó középső utasnak is elférnek a lábai, a középkonzol hátsó részén egyzónás klímavezérlőt és két USB-C aljzatot helyeztek el, és az ülések hátsó zsebéről sem feledkeztek meg a francia fejlesztők.

DS N°8
László Ferenc
DS N°8
László Ferenc

A 14 hangszórós Focal hangrendszer 690 W-os teljesítményű, az átlagnál némileg jobb hangminőségű, de hallottunk már ennél szebben szóló hi-fi-t.

A csomagtartó az ötajtós kialakítás miatt kiválóan pakolható, de valahogy nem érződik 620 literesnek. A hátsó üléstámlák lehajtásával 1873 literig bővíthető a raktér – az összkerekes verzió puttonya 581-1834 literes, frunk egyik esetben sincs.

DS N°8
László Ferenc

Indulás!

Az első tisztán elektromos francia elnöki autóként jegyzett DS N°8 háromféle hajtáslánccal készül, melyek közül nálunk az arany középutat jelentő elsőkerék-hajtású nagyobb akkumulátoros verzió vendégeskedett.

A 245 lóerős és 343 Nm-es produkcióra képes villanyautó nem gyorsul csigolyát roppantó módon, de a túlzottan feszített tempójú haladás valahogy nem is passzolna a legújabb DS elegáns karakteréhez.

A 7,8 másodperces 0-100-as szintidő korrekt, az előzések biztonságosan gyorsan letudhatók, az összes verzió esetében 190 km/h-ra korlátozott végsebesség pedig leginkább csak az Autobahnon lehet karcsú.

DS N°8
László Ferenc

A fék egész jól adagolható, a rekuperáció erőssége a kormány mögötti fülekkel három fokozatban állítható és egypedálos mód is választható. A hangszigetelés példás, a szélzaj, a kerékzaj és a kinti forgalom zaja is csak minimálisan szűrődik be az utastérbe.

A kormányzás közepesen szintetikus, valahogy nem érezni a késztetést, hogy a N°8-cal kanyarvadászatra induljunk.

De ez az autó nem is erről szól, hanem sokkal inkább a stílusos suhanásról szól, melyet a középső Étoile felszereltségi szinttől és a nagyobb akkumulátortól felfele alapáron járó Active Scan futómű is támogat.

DS N°8
László Ferenc

Utóbbi kamerával és különböző szenzorokkal detektálja az úthibákat és útegyenetlenségeket, és ennek megfelelően villámgyorsan finomhangolja a felfüggesztést.

Komfort módban kicsit olyan érzésünk lehet, mintha légrugós lenne a N°8, de a gyatra minőségű magyar utakon még ez a kifinomult rendszer is picit túl keménynek érződik, cserébe viszont kanyarokban semmi jele a bizonytalankodásnak.

A 11,3 méteres fordulókör közepesnek mondható, jó szolgálatot tenne a négykerék-kormányzás. Főleg az összkerekes kivitel esetében, mellyel 11,8 méter átmérőjű körben lehet megfordulni.

DS N°8
László Ferenc

A 2,2 tonnás N°8 NMC akkumulátora 97,2 kWh kapacitású és 750 kilométeres WLTP-hatótávval kecsegtet. Kellemes tavaszias 20 Celsius fokban talán hozható is ez az érték, a javarészt 0-5 fokos téli teszthét során azonban 21,6 kWh-s átlagfogyasztást mértünk (némi autópályázással), ami 450 kilométeres gyakorlati hatótávolságot jelent.

AC-n alaphelyzetben 11 kW-ot jelenti a plafont és a 22 kW-os opció pofátlanul drága, 650 ezer forintot kóstál. DC-n legfeljebb 160 kW érhető el, és ha minden klappol, akkor 28 perc alatt letudható egy 20-80 százalékos procedúra.

A hőszivattyú alapáron jár a töltés előtt előkondicionálható aksis új DS-hez, illetve a V2L támogatás is adott.

DS N°8
László Ferenc

Alternatívák

Amennyiben spórolnánk a vételáron és beérjük 73,7 kWh kapacitással, akkor jó választás lehet a kisebb tömeg miatt a nagyobb aksis verziónál hajszálnyival fürgébb alapmodell.

Ez a 7,7 másodperces 0-100-as gyorsulású verzió 550 kilométert képes megtenni a WLTP-szabvány szerint.

Ha pedig az árcédulánál sokkal jobban érdekel a menetteljesítmény, akkor érdemes inkább az összkerék-hajtású nagy aksis N°8 felé kacsintgatni.

A csúcsmodell duplamotoros hajtáslánca 350 lóerőt és 509 Nm-t szabadít rá az aszfaltra, ami 5,4 másodperces 0-100-as szintidőt tesz lehetővé. Cserébe viszont 750 helyett be kell érnünk 660 kilométer körüli hatótávval.

15,5 centiméter a hasmagassága
László Ferenc
DS N°8
László Ferenc

Konklúzió, árak

A DS N°8 elsősorban azoknak ajánlható, akik egyedi külső-belső hangulatú francia nagyautóra vágynak, alapvetően nyugodtan és kényelmesen szeretnek suhanni, és akik együtt tudnak/akarnak élni egy 100 százalékban elektromos hajtásláncú kocsival.

A DS Automobiles újdonsága nem hibátlan, de kiválóan színesíti a villanyautók világát, és ha nem lenne, akkor kicsit olyan lenne nélküle a piac, mint egy trendi cukrászda macaron nélkül.

DS N°8
László Ferenc

Legolcsóbban 24 millió forintból úszható meg egy N°8, mely összeg ellenében egy Pallas alapfelszereltségű kis akkumulátoros példány vezethető haza.

A 15 lóerővel erősebb és nagyobb aksis kivitel 26-31,5 millió forintba kerül, a 350 lovas összkerekes csúcsmodell listaára pedig 30,5-33,5 millió forint.

A nálunk járt elsőkerék-hajtású Long Range N°8 a középső Étoile felszereltséggel 28,5 millió forinton nyit, a néhány extrával megspékelt konkrét tesztautó 31,4 millió forintba kerül.

DS N°8
László Ferenc
DS N°8
László Ferenc
Hozzászólások