Történelmi pillanat a VW-nél, olcsóbb az elektromos ID.3, mint a Golf
Amikor anno megjelent a tisztán elektromos modell, majdnem kétszer annyiba került, mint egy benzines Golf.
Minden márkánál megszorítások lehetnek.
Átfogó költségcsökkentési programot tervez a Volkswagen, amelynek célja, hogy 2028 végéig 20 százalékkal mérsékelje kiadásait a teljes csoporton belül – írja a Mercur.de oldala a Manager Magazinra hivatkozva. A megtakarítási program minden márkát és költségterületet érinthet, és összesen mintegy 60 milliárd eurós volumenű lehet.
A beszámolók szerint Oliver Blume vezérigazgató és Arno Antlitz pénzügyi igazgató január közepén ismertette a terveket a vállalat felső vezetőivel. A cél az úgynevezett fedezeti pont csökkentése, vagyis az, hogy a Volkswagen alacsonyabb költségek mellett is nyereséges tudjon maradni. A tervek között vitatott lépések is szerepelnek, például egyes gyárak bezárásának lehetősége, bár erről egyelőre nem közöltek hivatalos részleteket.
A költségcsökkentési program hátterében a Volkswagen jövedelmezőségével kapcsolatos növekvő aggodalmak állnak. A vállalatot különösen érzékenyen érinti a kínai piac lassulása, az amerikai vámok hatása, valamint az egyre erősödő verseny, különösen az elektromos autók szegmensében. A pénzügyi nyomást jelzi az is, hogy az S&P hitelminősítő nemrég negatívra rontotta a Volkswagen kilátásait.
Amikor anno megjelent a tisztán elektromos modell, majdnem kétszer annyiba került, mint egy benzines Golf.
A mostani terv kiegészíti a Volkswagen márka korábbi megtakarítási programját, amelynek célja az volt, hogy jelentősen javítsa a nyereségességet az évtized végéig. A cég hivatalosan egyelőre nem kommentálta részletesen az új költségcsökkentési intézkedésekről szóló értesüléseket.