Hat hónapra eltiltották a vezetéstől Mohamed Szalahot, miután nem árulta el a brit hatóságoknak, ki vezette 400 ezer fontot érő Rolls-Royce-át, amikor gyorshajtáson kapták – írja a The Sun.
A lap szerint a Liverpool korábbi sztárjának elektromos Rolls-Royce Spectre modelljét márciusban egy mobil sebességmérő kamera rögzítette a cheshire-i Wilmslow-ban. Az eset mindössze két nappal azután történt, hogy Szalah bejelentette távozását a csapattól.
A hatóságok azt szerették volna megtudni, ki ült az autó volánjánál, Szalah azonban nem közölte a sofőr személyét. A The Sun szerint két bírósági idézésre sem reagált, ezért végül a távollétében marasztalták el.
A gyorshajtás miatt indított eljárást megszüntették, így a focistát nem azért büntették meg, mert bizonyítottan ő lépte túl a sebességhatárt, hanem azért, mert nem azonosította a sofőrt.
A jelenleg a török Trabzonsporban játszó egyiptomi támadót hat hónapra tiltották el a vezetéstől, emellett 660 fontos (280 ezer forint) pénzbírságot kapott. További 120 font bírósági költséget és 264 font pótdíjat is meg kell fizetnie.
Szalahnak nem ez az első közlekedési ügye: 2022-ben Ferrari F8 Tributójával sebességtúllépés miatt 200 fontos bírságot és három büntetőpontot kapott, 2018-ban pedig videóra vették, amint vezetés közben mobiltelefont használ. Abban az ügyben bizonyíték hiányában nem emeltek vádat.
Fotó: AFP / Anadolu / Hakan Burak Altunoz