A BMW új vezérigazgatója szerint egyes kínai autókat olyan áron kínálnak Európában, amely gazdaságilag nehezen indokolható. Milan Nedeljković a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban arról beszélt, hogy a kínai túltermelés és az egyre élesebb árverseny komoly nyomást gyakorol az európai autópiacra.
A BMW vezetője szerint a kínai újautó-piac idén 20 millió darab alá csökkenhet a tavalyi 24 millióról, miközben az országban továbbra is közel 30 millió autót gyártanak. Ez azt jelenti, hogy csaknem tízmillió autó kerülhet exportra, ami szerinte világszerte lefelé nyomja az árakat.
A helyzetet jól mutatja a BMW saját példája is. Az új elektromos iX3-at Kínában közel 30 ezer euróval olcsóbban kínálhatják, mint Európában. Nedeljković szerint ugyanakkor a két változat nem hasonlítható össze közvetlenül: a kínai modellt helyben gyártják, az ottani piacra szabott konfigurációval, helyi fejlesztéssel és más partnerekkel. A kínai piacon zajló, időnként „romboló árháborúkat” azonban hosszú távon nem tartja fenntarthatónak.
A kínai gyártók ráadásul már nem csupán az áraikkal jelentenek egyre komolyabb konkurenciát. Az interjúban szóba került a Xiaomi is, amely fejlett technológiával felszerelt autókkal jelent meg a piacon. Nedeljković szerint a verseny természetes része az autóiparnak, és arra ösztönzi a vállalatokat, hogy gyorsabban fejlesszenek, innovatívabbá és hatékonyabbá váljanak.
A BMW vezérigazgatója ugyanakkor különbséget tenne a tisztességes versenyből származó előnyök és az államilag támogatott, szelektív előnyök között. Úgy látja, Európában már most hatalmas árnyomást okoz, hogy sok kínai autó árát szerinte nem piaci mechanizmusok határozzák meg. Arra a kérdésre, hogy dömpingáron értékesítenek-e a kínai gyártók Európában, úgy válaszolt: egyes autókat „gazdaságilag nem indokolt áron” kínálnak.
https://hvg.hu/gazdasag/20260729_a-bmw-t-is-elere-a-nemet-autoipar-valsaga-8000-munkahelyet-szuntetnek-meg
Nedeljković ennek ellenére nem újabb vámokban látja a megoldást. A BMW globális vállalatként továbbra is a szabadkereskedelmet és a versenyt támogatja. A vezérigazgató inkább politikai párbeszédet és olyan önkéntes megállapodásokat sürget, amelyek tisztességes versenyfeltételeket teremtenének. Szerinte a további vámok még erőteljesebb beavatkozást jelentenének a piac működésébe.
A kereskedelmi konfliktus eszkalációját azért is veszélyesnek tartja, mert Kína válaszul korlátozhatná például az akkumulátorcellák szállítását, amelyektől Európa függ. Nedeljković szerint hosszú távon egészséges piaci feltételekre van szükség, miközben Európának saját versenyképességét is javítania kell. Mint fogalmazott, a versenyképességet nem lehet elszigetelődéssel megteremteni.